A következő címkéjű bejegyzések mutatása: e-learning. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: e-learning. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 28., vasárnap

Hálózati tanulási modellek a gyakorlatban


A hálózati tanulás egyre népszerűbbé válik a 21. század elején. A hálózati tanulás fogalma több különböző értelmezés is fellelhető a szakirodalomban. A tanulmány áttekinti az elméleti modelleket és több gyakorlati tapasztalatot bemutat.

Elméleti értelmezések alapján: “Hálózatban tanulni”jelenti azt is, hogy a tanulók szakmai közösséget alkotnak és a szervezet egy tagjának a tudása a “szervezeti tagok többségének közösen értelmezett tudásává válik”. Bessenyei definiálása alapjána “hálózatról szóló és a hálózatok által létrehozott tudás, sőt, a konnektivista tudás lényegében az interakcióról való tudás”. Siemens és Downes szerint a konnektivizmus ismeretelméletete: a hétköznapi és rendszerszintű tudás “tapasztalati” és “racionális”;ezen tudásfajták mellé önállóként a hálózati tudást is hozzárendelik; ezt Kulcsár a hálózati tanulás alapelvei közé sorolja.
Az egyes gyakorlati képzések módszertani megoldásai lényegesen különböznek:
1. A NETIS projektben kidolgozásra került egy tananyag, amely az információs társadalom témaköréből készült.
2. A TENEGEN olyan képzési modell, amely e-learning alapú tanár-továbbképzés; együttműködésen alapuló hálózati környezetben zajló tanítás-tanulás.
3. Közoktatás - “Tudod-e,hogy? wiki!” egy online, kollaboratív és kreatív környezet, ahol a tanulás, a tudásalkotás a tanulók közötti interakciók segítségével jön létre.
4. KONNEKT-2012. (avagy a "soha nem alvó csoport") Az ELTE PPK által konnektivista csoportként szerveződött a facebook felületen és nyílt oktatási környezetet biztosított.
5. Coursera a „globális oktatás”, bárki bekapcsolódhat az egyetemi képzésekbe.
 A kutatás azt vizsgálja, hogy kiknek előnyös a hálózati tanulás és milyen eszközök, módszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megvalósítani. 

A szakdolgozat feltárja a KONNEKT csoport tanulási folyamatát is. Az eredmények azt igazolják, hogy a hálózati tanulás számos szituációban eredményesen alkalmazható.

Az előadás itt tekinthető meg; megosztva a SlideShare -n is.


2012. március 4., vasárnap

2. Az eLearning fogalmának értelmezési lehetőségei


1. Távoktatás

Kovács Ilma tanulmánya szerint a távoktatás fogalma „az oktatás egyik lehetséges formája, amely sajátos pedagógiai és szervezeti jellemvonásokkal rendelkezik, fedi mind a tanulási tevékenység, mind a tanítási (oktatási-nevelési) tevékenység összes elemét, amelyeket a távolság (-ok) legyőzésének igényével létrehozott igen dinamikus és komplex pedagógiai kapcsolat-együttes fűz össze egyetlen közös folyamattá.”

A távoktatás intézményrendszere

A távoktatási rendszer egyik oldalán a tanuló áll, mint igénybevevő-használó; a másik oldalán a (táv)oktatási központ, amely segíti a tanulást. A távoktatási központok profilját tekintve különbözőek lehetnek. A rendszer szolgáltatásait olyan emberek igénylik, akik valamilyen okból nem tudnak beilleszkedni a hagyományos oktatás keretei közé. A távoktatási rendszerben olyan kapcsolat alakul ki, ahol a központot a tutor a képviseli, aki segíti és ellenőrzi a tanuló munkáját.
  
A számítógéppel segített tanulás

-          adattárolás: a biológiai és a külső memórialehetőségei
-          információfeldolgozás: műveletvégzés
-          interaktivitás: bevitt válaszok befolyásolják a működést, a folyamatot, a visszacsatolás sajátossága
-          hipertext: nem lineáris, felhasználó vezérelt információs utak
-          multimédia: szemléltetés és információmennyiség
-          animáció: vázlatos képi megjelenítés értelmezéshez
-          szimuláció: valós folyamatok interaktív modellezése
-          virtuálisvalóság

Online, webalapú tanulás

-          hálózatba kötött számítógépek kapacitása és lehetőségei
-          hálózati kommunikáció: a számítógép, mint kommunikációs eszköz (írás,kép,hang,mozgókép,helyzet,stb.)
-          nyitott információforrások: online, web2 források és interaktív tartalomszolgáltatási lehetőségek

A távoktatás és technikai támogatottsága

-          jelentős mértékben megnőtt
-          távoktatással kapcsolatos hiedelmeket felerősítette és nem kioltotta
-          idő és térbeli függetlenség
-          nincs együtt az osztály a tanárral
-          tanulás-és tanulóközpontúság
-          tanári és tanulószerep változása az oktatási folyamattervezése és lefolytatása sorá
-          oktatási folyamat megváltozott környezettel
-          önállótanulás: tanulási stratégia, motiváció, attitűd

2. eLearning 

"Az oktatást/képzést szinte mindig azokon az eszközökön, stratégiákon, módszereken keresztül minősítették, amelyeket az információk kommunikálására éppen felhasznált." (Kovács, 2011)

Az e-learning három tényezős, ezek a modularitás, a rendszerszemlélet és a didaktikai tervezés.

Modularitás:

-          rendszerszemlélet
-          tananyag elemei tanulási egységekre bontása
-          a tartalom kezelése még nem biztosít eredményességet
-          tanulási utak és útmutatás kijelölése a modulokhoz
-          e-learning tartalom és tevékenység rendszer és alrendszeri


Rendszerintegráció és e-learning didaktikai tervezése

-          contentdesing: oktatási tartalom kiválasztása, formálása
-          textdesing: szöveg didaktikai szempontok szerinti kidolgozása
-          hypertext desing: lineáris tartalom hipertext formázása
-          multimédia desing: kép,hang, mozógép, animáció kiválasztása, integrálása
-          learningsupport desing: tanulási folyamatot koordináló, segítő 
-          programelemek tervezése a tananyagot közvetítő alkalmazásba
-          assessmentdesing: tanulási eredményességet értékelő eszközök

Infokommunikációs eszközök elektronikus tanulási környezetben:

- rendszerszervező funkció
- oktatásszervező feladatok
- információszolgáltató funkció
- forrás, interaktív forrás, személyre szabott interaktív forrás
- kommunikációs funkciók
- online tanulóközösségek, csoportok

A technológia gyorsabban változik, mint ahogy hozzákapcsolódó módszertan – absztrakt módon vizsgálható és egyszer használatos technológiák tárháza.

Fejlődés és attitűdök:

-          lineáris tanulás helyett hipermédia
-          instruktív pedagógia helyett konstruktív pedagógia
-          tanárközpontúság - tanulóközpontúság
-          befogadás helyett – a tanulástanulása
-          iskolai tanulás – élethosszig tartótanulás
-          tömeges oktatás – személyre szabott tanulás
-          a tanulás kínlódás – a tanulás öröm és szórakozás
-          közvetítő tanár – faciltáló tanár

Az eLearning reformpedagógiai dilemmái:

-          tartalom  vs. tevékenységközpontú környezet?
-          környezet vs. tevékenységalapú folyamat?
-         kommunikációs és információmegosztó felület?
-         kollaboráció? de hogyan?
-        digitális írástudás avagy a generációs modellek ismeretei?

Az elektronikus tanulás (Kovács, 2011)

1. Óriási mennyiségű információt tud biztosítani a tanuló számára

Az előre elkészített feladatokon és esettanulmányokon kívül az adatbázisok elemzésének és az információk közötti válogatni tudás tényének köszönhetően válik az internet olyan oktatási illetve képzési eszközzé, amely mentális képzetbeli változásokat tud előidézni az emberben.

2. „Hasznosítja” az egyedüllétet, a magányosságot

A szakemberek szerint egyedüllétben rejlik az erő, amikor egyedül ül az ember a számítógép előtt, nincs kényszer, nincs ellenőrzés, és nincs arra sem lehetőség, hogy megszökjünk a program által felvetett erőfeszítés elől.

3. Felszabadítja, egyéniesíti a tanulás ritmusát

A tanulási idő korlátozásának a feloldása nagy segítség abban, hogy a tanulás előbb, vagy utóbb megvalósulhasson.

4. Nem tekinthető teljesen elszigetelt és teljesen „távolsági” tanulásnak

Az elektronikus tanuláshoz tartozó jelenléti szakaszok lehetőséget adnak a tutor  számára ahhoz, hogy szembesítse a tanulókat az új cselekvési módokkal és módszerekkel. 


Az eLearning instruktív vagy tevékenységközpontú?

A választ az egész életre kiterjedő tanulás szemléletéből következtetve vezetném le, miszerint, két meghatározó vetülete van: a lifelong learning és a lifewide learning. Ezek azt jelentik, hogy az élet teljes szélességét átfogóan és az élet egészére kiterjedő tanulásként értelmezhetjük.A lifelong learning az idődimenzió mentén helyezi el a tanulás folyamatát, addig a lifewide learning a tanulás minden életterületre és élethelyzetre kiterjedő, horizontális jellegét helyezi előtérbe.

A fent leírtak alapján úgy vélekedem, hogy hosszú távon (élethosszig) a tevékenységközpontú modell lesz az életképes.

Források:
1) Kovács Ilma: Új út a távoktatásban? , Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási Koordinációs Iroda, Budapest, 1996, 34p
2) Dr. Komenczi Bertalan: Az E-learning lehetséges szerepe a magyarországi
3) Kovács Ilma: Az elektronikus tanulásról a 21. század első éveiben. 2011.

2012. február 20., hétfő

Beiratkozás az e-campuson

Számomra igen emlékezetes marad ez a Teszt-nap, mert ilyet még nem 'műveltem' sem az első sem a második életemben ... 

A SecondLife-ban létrehozott ELTE PPK Karon lezajlott az első megbeszélés, de nevezhetjük úgy is, hogy átestünk ezen a virtuális tűzkeresztségen.

Meglehetősen szokatlan volt ez első néhány tízperc, de egyre oldódott bennünk a zavar. A valósághoz hasonlóan mindenki folyamatosan érkezett, ahogyan tudott; s ment el, illetve lépett ki, ha dolga akadt.

Először néhányan nehezen tudtak megszólalni, nos nem a meghatottságtól, hanem technikai okok miatt. Másnak rózsaszínben tűnt fel minden, nem az ábrándoktól, hanem a videokártya felbontásának köszönhetően. 

Megbeszéltük a kurzussal kapcsolatos feladatokat, illetve technikai segítséget is kaptunk Ollé Jánostól és egymástól. Mindenki tudott valami újat és praktikusat mondani a másiknak a használattal kapcsolatosan. Azt is megtudtuk, ha sokat nyüzsgünk, akkor lelassulnak a gépek, s ha egymás szavába vágunk, akkor 'összegerjedünk'. 

Egy kis szünet után átmentünk a nagy előadó terembe és amíg kérdéseinkkel bombáztunk az oktatónkat, egyesek és mások próbálgatták "magukat": ruhát cseréltek, levették az ingüket és hajukat, egyéb táncmozgásokkal, pózokkal kísérleteztek. Igazán murisak voltunk; de ennek ellenére mindenki fesztelenül viselkedett, sőt útmutatást adtunk egymásnak, hogyan tegyük vissza az 'elkattintott' testrészeinket és ruháinkat. 

A kurzusok így zajlanak majd: 
- a nappalisok szerdai előadása felkerül video formájában a ustreamre még aznap estig
- ez alapján elkészítjük a 12 ezer karakteres blogbejegyzésünket legkésőbb vasárnap estig
- hétfő estig elolvassuk egymás írásait
- hétfőn 21 órakor pedig konzultáció az SL-ben, a megadott koordináták alapján.

A virtuális konzultáción megvitatjuk egymás írásait, valamint megbeszéljük a téma aktualitásait.

Jó tanulást!

Találkozzunk az e-campuson!