Hálózati tanulási modellek a gyakorlatban

A hálózati tanulás egyre népszerűbbé válik a 21. század elején. A hálózati tanulás fogalma több különböző értelmezés is fellelhető a szakirodalomban. A tanulmány áttekinti az elméleti modelleket és több gyakorlati tapasztalatot bemutat.

Elméleti értelmezések alapján: “Hálózatban tanulni”jelenti azt is, hogy a tanulók szakmai közösséget alkotnak és a szervezet egy tagjának a tudása a “szervezeti tagok többségének közösen értelmezett tudásává válik”. Bessenyei definiálása alapjána “hálózatról szóló és a hálózatok által létrehozott tudás, sőt, a konnektivista tudás lényegében az interakcióról való tudás”. Siemens és Downes szerint a konnektivizmus ismeretelméletete: a hétköznapi és rendszerszintű tudás “tapasztalati” és “racionális”;ezen tudásfajták mellé önállóként a hálózati tudást is hozzárendelik; ezt Kulcsár a hálózati tanulás alapelvei közé sorolja.

Az egyes gyakorlati képzések módszertani megoldásai lényegesen különböznek:

1. A NETIS projektben kidolgozásra került egy tananyag, amely az információs társadalom témaköréből készült.

2. A TENEGEN olyan képzési modell, amely e-learning alapú tanár-továbbképzés; együttműködésen alapuló hálózati környezetben zajló tanítás-tanulás.

3. Közoktatás - “Tudod-e,hogy? wiki!” egy online, kollaboratív és kreatív környezet, ahol a tanulás, a tudásalkotás a tanulók közötti interakciók segítségével jön létre.

4. KONNEKT-2012. (avagy a "soha nem alvó csoport") Az ELTE PPK által konnektivista csoportként szerveződött a facebook felületen és nyílt oktatási környezetet biztosított.

5. Coursera a „globális oktatás”, bárki bekapcsolódhat az egyetemi képzésekbe.

 A kutatás azt vizsgálja, hogy kiknek előnyös a hálózati tanulás és milyen eszközök, módszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megvalósítani. 

A szakdolgozat feltárja a KONNEKT csoport tanulási folyamatát is. Az eredmények azt igazolják, hogy a hálózati tanulás számos szituációban eredményesen alkalmazható.

Az előadás itt tekinthető meg; megosztva a SlideShare -n is.

Merre tart a felnőttképzés?

„Merre tart a felnőttképzés?” címmel rendezett konferencia házigazdája a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara volt 2012. október 12-én. A plenáris előadáson olyan nevek sorakoztak fel, mint Dr. Koltai Dénes a Pécsi Tudományegyetemről, Dr. Sári Mihály a bajai Eötvös József Főiskoláról (ahol én is tanultam), Kraiciné Dr. Szokoly Mária, az ELTE PPK Andragógia Tanszékről (ahol tanulok), valamint Dr. Birher Nándor a veszprémi Hittudományi Főiskoláról. 

Kaposvári Egyetem

Az előadások szóltak a felnőttképzési törvény várható változásairól (Birher); az európai felnőttképzési utakat áttekintve a régmúltból közelítve a jelenig, de csak sejtette a jövő tudássztrádáit (Sári); az egyre növekvő sajátos igényű felnőtt tanulási problémákról és kutatási eredményekbe nyerhettünk betekintést (Kraiciné); valamint az elmúlt évtized innovációról a felnőttképzés új irányzatáról az andragógiáról és az andragógus képzésről (Koltai). … nos, hogy merre is tart a felnőttképzés?! Nem is olyan könnyű erre választ adni! Ezen alkalomból kiadott Absztrakt füzetből úgy ítéltem meg, hogy a szakemberek egyenlőre mennek azon az úton, amin elindultak, miközben elhangzott az lényeges mondat, hogy az „andragógia mélyponton van”.  Van kilábalás?! A plenáris előadásokon túl négy szekcióban boncolgatták a témát az ország legnagyobb felnőttképző egyetemeinek és főiskoláinak szakemberei. Az előadásokból két szekcióban néhányat sikerült is meghallgatnom.

A szekció előadásokról

Az 1.szekcióban Tóthné Borbély Viola PhD hallgató azt a megoldást látja, hogy a három szféra (a kormányzat, a gazdálkodói és az egyetemek) fogjanak össze, mert nemzetgazdasági érdek, hogy olyan piacképes munkaerő kerüljön ki az egyetemekről és középiskolákból, akiket a gyártásban, termelésben és szolgáltatásban a munkaerőpiac fel tud venni, mert amire nincs kereslet, az a GDP-t csak csökkenti. Ez az együttműködés az egyetemek és a gyártástechnológiában jó példákkal alátámasztásra került, amelyek hálózatosodva működnek. Az előadó úgy látja, az innováció a másik jelentős tényező a gazdasági fejlődésben és ez alatt érti a tudás-innovációt, mint a humánerőforrásfejlesztést és a technológiai innovációt egyaránt. Egyenlőre még az innovációs törvényben nem látja a gazdálkodók lehetőségeit. Az együttműködéseket és az innovációt hálózatban megvalósulva látja sikeresnek, tekintettel a K+F nagymértékű költségeire; eredmények csak közös erőfeszítésekből születhetnek.

Szintén az első szekció előadása volt az innovatív személyes tanulási környezetek modern eszközeivel történő bemutatása két konnektivista csoport gyakorlatán keresztül. Az előadás címe: Implementing innovative Personal Learning Enviroments (PLE) with Web2 Tools. Az előadók egyrészt bemutatták az ELTE PPK által szervezett KONNEKT 2012 csoport munkáját, s hogy a hálózati tanulás milyen készségeket fejleszt, hogyan járul hozzá a valós munkaerőpiaci igényekhez. Azt is érdemes feltárni, hogy a 21. századi tanárnak milyen eszközök használatát kell ismernie és ezekhez kapcsolódóan kialakítani a módszereket ebben az új tanítási-tanulási környezetben. Fehér Péter PhD (EDUTUS Főiskola) úgy látja, nem kevésbé érdekes az, hogy egy szakértői csoport hogyan tudja megvalósítani a közös tudásépítést konnektivista módon, Ők a Kíváncsi Elmék!

A 4. szekció a hallgatókat tömörítette, Dr. Martinkó József vezetésével. Az első előadó Győrfi Veronika andragógia szakos hallgató, aki a felnőttképzési intézmények honlapját hasonlította össze azzal a módszerrel, hogy kiválasztott egy szakképzést és tematikusan vizsgálta, hogyan felelnek meg az ergonómiai és képzési információszolgáltatási szempontoknak a weboldalak. Egészen véletlen, hogy én ezeket a képzőket és a honlapjaikat 5-6 éve ugyanilyennek láttam, mert magam is elvégeztem ezt képzést, és hasonló szempontok szerint kerestem, válogattam, és következtettem a képzés milyenségére.

Második hallgatói előadás volt az enyém, amelyben elemeztem, hogyan valósítható meg az andragógia mesterképzésben konnektivista módszertannal támogatott csoportos tanulás és a közös tudásépítés a web 2.0 eszközökkel. Az előadásomban egy konnektivista alapokra épülő andragógus kurzus tapasztalatai kerültek górcső alá.

Van-e jövője a felnőttoktatásban a konnektivista módszertannak? 

Nos, az IKT és a 21. századi média annyira összefonódik, hogy a tanulás-tanítási folyamatokban is a hálózati tanulás játszik egyre nagyobb szerepet. Azok, akik ezen alkalmazásokat ismerik, és napi rendszerességgel használják, nem csak a tanulásban szereznek jelentős előnyt, hanem a munkaerőpiacon is jól boldogulnak a digitális kompetenciák birtokában. Mindezek hiányában pedig az álláslehetőségek többségéből kiszorulnak. A web 2.0 alkalmazása milyen hatással van, illetve milyen módon befolyásolja a leendő andragógusokat a kurzus nyújtotta újszerű ismeretek elsajátításában, illetve életformává válik-e számukra!? Ezt megválaszolandóan már vannak kutatások. A hálózati tanulás során nem csak a tanulás tanulását sajátítják el a hallgatók, hanem a kulcskompetenciák fejlesztése kihat a munkavégzés hatékonyságára is.

Az absztraktokból  és az előadások során szerzett tapasztalataimból összességébe az a benyomásom, hogy eljött azaz idő, amikor a szakemberek is bizonytalanok a felnőttképzés jövőjében és ezt nem csak a jogszabályi változások okozzák. Megfelelni a 21. századi követélményeknek nem csak az andragógusoktól, az intézményektől, de a hallgatóktól is olyan erőfeszítéseket és képességeket igényel, aminek híján vannak. A siker kulcsát a hálózatosodásban látom, amelynek alapjai sok helyen nem épültek ki, a hálózati együttműködésekre vannak ugyan jó példák, de még csak gyerekcipőben járnak. Igen kérem, az együttműködési készségeket is lehet és kell fejleszteni, s ebben van nagy szerepe az intézményeknek mert ezt is tanulással lehet elérni. A felnőttképzők (nevezzük andragógusoknak) részére hatékony módja lehet a konnektivizmus.

Konnektivizmus II.

A témahét első blogbejegyzését a kommunikáció, illetve az infokommunikáció felől, valamint társadalmi megközelítésből készítettem. Most szóljon a második blogbejegyzésem a didaktikai megközelítésről, és magáról a konnektivizmusról. Mi is a helyzet? Különböző didaktikai modellekről más esett szó a párhuzamos kurzus kapcsán, így már ott bemutatásra kerültek a didaktikai modellek, ekkor kitértünk arra, hogy az oktatási folyamatot milyen alapelvek határozzák meg. Információstársadalom és oktatás témahetén megvizsgáltuk a tanítás és tanulás új koncepcionális kereteit is. Így a 21. században az oktatási folyamat középpontjában az egész életen át tartó tanulás áll.

A vizsgálatom kiindulópontja, most is a két nagy didaktikai kérdés:
- Mit tanítsunk?
- Hogyan tanítsunk?

Mit tanítsunk?

A 'mit tanítsunk'-ra keretet a jogszabályi rendelkezések határozzák meg, azon belül pedig az intézmény pedagógiai programja, a piacképes kereslet; olykor az is megtörténik, hogy a kimenet nem piacképes. Az, hogy az adott intézmény elindíthasson egy képzést az akkreditációs folyamatok rendszerén át kell mennie. Most maradjak a felsőoktatásnál; 2012. március 1-től új Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB testület) működik a 2011. évi CCIV. felsőoktatási törvény értelmében. Az új törvény az egyes véleményezési eljárásokat (szaklétesítés, szakindítás, akkreditációk, egyetemi tanári pályázatok) azonban csak 2012. szeptember 1-től érinti, addig azok a szokásos rendben folynak. 

Hogyan tanítsunk?

Kiindulópontként az információstársadalmat tekintem, azt hogy ebben a fejlett technológiai környezetben kell megtalálni a választ. Bessemyei (2007) úgy fogalmazza meg: "A bürokratikusan, felülről szervezett, iparszerű tanítást az esetleges és informális tevékenységek rendszere, a képességek cseréje veszi át." Magát az oktatásügyet, mint szolgáltató központot úgy vázolja fel, hogy ez a szabad választás a kommunikációs hálózatok révén valósulhat meg; hogy a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni. A tanulmányban kitér arra, hogy az internet megjelenése előtt is vizionáltak hálózati tanulásról; hogy a szocializáció újra-társadalmasításának, a nyitott, önszervező ereje új utakat nyithat. 

Nézzük csak, hogyan is tanít a hagyományos pedagógiai? Elsősorban az információfeldolgozás egyéni útjaival foglalkozik. Elsőként a behaviorizmust említem, amelyt nem érdekli, hogy a belső agyi huzalozás miképpen működik. Itt az agyba küldött ingerre adott válaszok a mérvadók (lásd. "fekete doboz" elmélete). Míg a behavioristák kizárólag magatartásváltozással magyarázták a tanulási folyamatot, addig a kognitivizmus éppen ellenkezőleg; azzal foglalkozik, hogy az információfeldolgozás, vagyis maga a gondolkodás miképpen megy végbe az emberi agyban. A konstruktivizmus teljesen elhatárolja magát az előbbi kettő elmélettől, mivel a tanulók meglévő információfeldolgozási képességeit hangsúlyozza; és nem a megismerést.

Az adott téma előző bejegyzésében rámutattam, hogy a konnektivizmus két dimenziójú értelmezésében a hálózati tanulást vizsgálhatjuk egyrészt az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A fenti két bekezdés arra ösztönöz, hogy tovább foglalkozzam azzal a felvetéssel, hogy a konnektivizmusnak a hálózatosodás két dimenziójú értelmezésében melyik is a hangsúlyosabb?! Vagy a megfelelő arányú jelenlét határozza meg a tanulási módszer mibenlétét. Ha az egyénben kialakuló információkapcsolatok alapján vizsgálódom, akkor a Web 2.0-es alkalmazásokat kell górcső alá vennem. Ha az együttes tudáskonstruálás, vagy másnéven közös tudás létrehozásának aspektusát tekintem, akkor a "közös dokumentum" a fő elem, mint 'kézzelfogható' produktum; valamint annak a minőségében látom a tanulói csoport sikerét.

Castells szerint az informaciós kor alapparadigmaja a hálózatosodás és ez az "áramlások olyan tere, amely uralkodik a helyek történetileg konstruált tere fölött." Míg a tanítási és tanulási, valamint a szocializációs folyamatok egyre nagyobb része olvad be az információs technológiák által támogatott (ön)szerveződő hálózatokba, azaz hogy az „áramlások terébe”; azzal, hogy a hálózatalapú közösségi tanulás komoly feltételek meglétét feltételezi. Úgy mint, a digitális műveltséget, a tanulói produktivitás fontosságát, említhetném a vitatechnikát; W. Orsolya csoporttársam által felvetett csapatépítést; mondhatnám csoportépítésnek is; még biztosan lehetne találni néhány elemet, ami befolyásolja az eredményességünket. A konnektivizmus szerepét a csapatépítésben, abban látom, hogy milyen szervezettségi fokra jut el a csoport; valamint az elsajátítási utak és technikák meghatározák pl. hogy a közös tudáskonstruálás során hogyan készül el a közös dokumentum... egyedül vagy csapatban?

A jövő útjai

Ha a konnektivizmust, mint módszert alkalmazom, az nem csak itt és most a KONNEKT csoportban jelenik meg, hanem pl. a munkahelyi környezetben is. Tehát a konnektivizmust, nem csak tanulás-tanulására értem; hanem magára a problémamegoldásra is; team-munka. Úgy vélekedem, hogy a csoportmunka nem maradhat el a konnektivizmus módszertani elemeiből; s a tanuláselmélettéválása pedig ezért is akadozik annyira, mert rohamosan változik a környezet, az eszközök, mintha mindig átmenetben lennénk; így nehéz elméleteket alkotni, módszereket viszont könnyebb.

Meglátásom szerint a hálózati tanulás abban nyújt újat, hogy alkalmazza az infokommunikációs technológiák (IKT) tudástárolási és tudásmegosztó rendszereit és ezek a globális rendszerek nagymértékben dinamizálják a hálózatosodási folyamatokat, ez úgymond más megismerési utakat, másfajta tudásokat is generálhatnaknak. Itt szeretnék ismételten visszautalni kurzus elejét tett feltételezésemet -  Az információs társadalom olyan tudásközpontú társadalom, ahol a gazdaság információra és tudásra épül. - bebizonyosodni látom.

Bessenyei (2007) így vélekedik a konnektivizmus fejlődési lehetőségeiről: "A következő időszak fontos oktatásszociológiai, hálózatkutatási és pedagógiai kérdése marad tehát, hogy a hivatalos iskolarendszer intezmenyei miképp fogadjak be, mennyiben integrálják, vagy utasitják el ezt a jelenségvilágot, s ez a folyamat milyen tipusú konfliktusok, kompromisszumok és megoldások mentén fejlődik majd."

Bessenyei István – Szirbik Gabriella: Hálózatok, társas tudás, konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus

Konnektivizmus I.

Az utóbbi hetekben szokásommá vált, hogy az új blogbejegyzés előtt átnézem a régebbieket. A kurzus kezdetén készítettem egy bejegyzést: Tundy hipotézisei a 2012. február 22-i előadás előtt címmel. A 3. feltevésem megfogalmazása így szólt: "Az információs társadalom egy olyan demokratikus társadalom, amelyben megteremtődik a széleskörű interaktív kommunikáció; ami alapja a közösségi részvételnek." 

Az információs társadalom és a konnektivizmus

A kommunikációtudományi megközelítésben

A kommunikációtudományt két korszakra osztja meg az Internet; így megkülönböztetünk Web előtti és utáni kommunikációs korszakot. Tölgyesi János a fordulópontot az 1994-95 közötti időszakra teszi és a Web kiterjesztését "robbanásszerűnek" nevezi, és úgy fogalmazza meg mint médiát, hogy a "fellelhető kommunikációs jelenségek nem igen emlékeztettek a hagyományos tömegmédiumokkal kapcsolatban tanulmányozható" és sehol sem jelenik meg a tartalomra éhes közönség, sőt erre utaló jelek sem voltak. Tölgyesi az internet kezdeteiről így szól: "Az Internetről mint lehetséges új kommunikációs hálózatról először a 80-as évek végén esett szó, ám az ez akkor még leginkább a számítógépek használatában gyakorlott és a technikai innovációk iránt fogékony fiatal városi értelmiségi elit számára fenntartott eszköznek, illetve kommunikációs terepnek tűnt."

Itt tartom fontosnak megemlíteni a kommunikáció szerveződési szintjeit (Denis McQuail, 1987):

• Globális szint (nemzetközi kommunikáció) 
• Össztársadalmi szint (tömegkommunikáció) 
• Szervezeti szint (vállalkozások, politika) 
• Csoportközi szint (helyi szövetségek) 
• Csoportokon belüli szint (család, team, kiscsoport) 
• Személyközi vagy interperszonális szint (anya-gyerek, főnök beosztott) 
• Intraperszonális szint (információfeldolgozás, belső beszéd)

Kitérek egy kicsit az önbecsülés alakulására és a csoporton belüli konfliktusra, amelyek között összefüggést látok, hogy milyen vitatechnikát alkalmaz a csoport, illetve a tagok; amelynek eredményeképpen létrejön a közös tudás.

A kép forrása

Kommunikátor típusok (Hamachek, D.E. 1982)


Pozitív önbecsülésű személy jellemzői:
1. Feltehetően jó véleménnyel van másokról.
2. Vélhetően mások elfogadják.
3. Saját teljesítményét kedvezően ítéli meg.
4. Jól teljesít, ha figyelik: nem aggódik mások véleménye miatt.
5. Keményen teljesít azok számára, akikre magas elvárás a jellemző.
6. Hajlamos jól érezni magát olyanokkal, akiket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tart.
7. Képes megvédeni magát mások negatív véleményével szemben.

Negatív önbecsülésű személy jellemzői:
1. Feltehetően rossz véleménnyel van másokról.
2. Vélhetően mások elutasítják.
3. Saját teljesítményéről kedvezőtlen az ítélete.
4. Rosszul teljesít, ha figyelik: érzékeny a lehetséges negatív reakciókra.
5. Keményen teljesít az igénytelen, kevésbé kritikus személyek számára.
6. Fenyegettetve érzi magát olyanokkal, akiket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tart.
7. Nehezen képes megvédeni magát mások negatív véleményével szemben: könnyen befolyásolható.

Társadalomtudományi megközelítésből

Az 1980-as években még az Internetet használó "közösségek" egy sajátos városi világot képviseltek, nevezhetjük ifjúsági szubkultúrának is. Napjaink társadalmát a tudásalapú- és az információs jelzővel illetjük, melyhez nagymértékben hozzájárult a különféle információs és kommunikációs technológiák (IKT) létrejötte, használata. A technológiák fejlődésének hatására a társadalom átalakult, átváltozott, és megteremtődött  a lehetőség az új tanulási környezetek kialakulására, kialakítására is.

Castells (1997) a társadalom átalakulása felől közelítette meg az infokommunikációs technológiákat. Kijelentette, hogy a hálózat az információs korszak társadalmi struktúrája: a hatalom, a pénz, az összes információ és maga a társadalom is hálózati formában termelődik újjá. Az IKT az az eszközrendszer, melynek köszönhetően a hálózati struktúra kezelhetővé vált, a hálózatok pedig képesek gyakorlatilag mindent magukba foglalni.  

 

A konnektivizmus

A kép forrása

A konnektivizmus előzménye a szociális konstruktivizmus, azonban nem azonos az irányzat. A szociális konstruktivzmus és a konnektivizmus lényegi különbsége, hogy ez utóbbi idejében már van eszköz a kapcsolatteremtésre. (Kulcsár, 2010)

Az internet korában az információk gyors elérése, feldolgozása, továbbítása, tehát maga az információ központi szerepben helyezkedik el. Az ehhez szükséges eszközrendszert az információs és kommunikációs technológiák adják. A felgyorsult információáramlás mennyiségének hirtelen megnövekedése a tanulásra is hatást gyakorol. A felgyorsuló világ követhetősége érdekében az információk szűrését, feldolgozását is meg kell tanulni. Enélkül nem tudunk hatékonyak lenni sem a tanulásban, sem a munkánkban. 

A konnektivizmus, más néven hálózati tanulás két dimenzióban értelmezi a hálózatosodást: 

- az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, 

- másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A konnektivizmus egy újfajta tanulási szemléletként jelenik meg mindennapjainkban, amelyet Bessenyei (2007) így fogalmaz meg: „A konnektivizmus a tanulást olyan folyamatnak fogja fel, amelyben az informális, hálózatba szervezett, elektronikus eszközökkel támogatott információcsere mind nagyobb szerepet kap. A tanulás mindinkább folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenység-rendszerre válik."

Bessenyei hangsúlyozza, hogy a motiváltság lényegesen magasabb, hogy az információszerzés és feldolgozás, valamint a keresés és az értékelés együttműködő, hálózati tevékenységben valósul meg, ilyenkor az jelentősen javíthatja a tanuló tanulási hatásfokát. Hogyha a tanuló részt vesz egy, a témával foglalkozó hálózatban, akkor a tudás olyan körforgásába kerül, hogy az egyén saját tudáselemeit/tudástartalmait is megosztja, s az így összeadott tudás ismeret mégis csak egyéni tudásforrássá válik. 

A tudásalapú társadalomban nélkülözhetetlen kulcskompetenciák egyike a „tanulás tanulása”, azaz a saját tanulás önállóan és csoportban történő szervezésének és szabályozásának a képessége; amelynek részét képezi a hatékony időbeosztás, a problémamegoldás, az új tudás elsajátításának, feldolgozásának, értékelésének és beépítésének, valamint az új ismeretek és készségek különböző kontextusokban – otthon, a munkahelyen, az oktatásban és képzésben – történő alkalmazásának képessége.

Bár a konnektivizmus, mint tanulási módszer meglehetősen fiatal, tartalmaz számos új elemet, amit a hálózatosodással és az új kommunikációs formákkal tudok jellemezni, de ez az Internet nélkül elképzelhetetlen. Tartalmaz viszont olyan elemeket is a módszer, amelyek nélkül vagy hibás értelmezésben ez nem működik jól. A témaheti első bejegyzésemben a vitatechnika fontosságát emeltem ki, amelynek meglátásom szerint még hazánkban nincsen kultúrája.

Források:

Bessenyei Az e-learning és a konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus 
Lengyel Zsuzsánna: Kompetencia központú tanulás - tudásalapú szervezet 
Kiss Aranka: Kommunikációtudomány és Internet. Internet-kommunikáció
Kraicziné Szokoly Mária (2004): Felnőttképzési módszertár