A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális kompetencia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális kompetencia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 27., kedd

Digitális esélyegyenlőtlenség, kockázatok 2.


A digitális szakadék áthidalása egyre nehezebb feladat, ráadásul a nemek közötti szakadék is egyre nő. Az Európai Unió szerint a teleházak kiemelt szerepet játszanak a nők és a munkanélküli fiatalok társadalmi felzárkóztatásában. A teleházak munkájára hívja fel a figyelmet a Get Online Week 2012 kampány.

A teleházak európai szövetsége, a Telecentre-Europe, amelynek a Magyar Teleház Szövetség, a DemNet Alapítvány és az NT Nonprofit Közhasznú Kft. is tagja, 2012-ben is meghirdette a Get Online Week (szabad fordításban: Netezzünk a héten!) kampányt. Célja, hogy európai szinten ráirányítsa a figyelmet a teleházak és más közösségi hozzáférési helyek munkájára. A kampány idén március 26-30-ra esik, egyidejűleg az Európai Unió eSkills Week kampányával.


Az Európai Bizottság támogatásával 2012. március 26-30 között megvalósuló „e-Készségek hete” egy tematikus kampány, melynek keretében a digitális készségek fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az e-Készség program üzenete, a digitális készségek szerepének hangsúlya a mindennapokban. A program fő célja, bemutatni, hogy milyen lehetőségekeket nyitnak meg az e- készségek számunkra, akár a munkában, akár az oktatásban.


Get Online Week 2012 kampány

A kampányindító rendezvényre 2012. március 8-án, a nemzetközi nőnapon került sor Brüsszelben, egy nők által nők számára működtetett helyi teleházban. A nyitóbeszédet Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke és informatikai biztosa tartotta. Beszédében hangsúlyozta a nők nagy szerepét abban, hogy az informatika a társadalmi befogadás, a bővülő foglalkoztatás és a gazdasági fejlődés eszközévé váljon. A biztos meghirdette a „digitális nők” mozgalmát és kijelentette, hogy „az informatika nem kizárólag a férfiak privilégiuma többé. Az informatikai forradalom és a nemek közötti esélyegyenlőség forradalma szorosan össze kell kapcsolódjanak.” A rendezvény díszvendége volt többek között Herczog Edit magyar európai parlamenti képviselő is, aki a kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta a digitális esélyegyenlőség fontosságát.

Tanulmányok mutatnak rá arra, hogy a fiatalok infokommunikációs készsége nem éri el azt szintet, amelyet a munkahelyek egyre inkább megkövetelnek, az iskolai számítástechnikai oktatás pedig nem készíti fel kellően őket a munkaerőpiacra. A Telecentre-Europe azért, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára, egy online mérőeszközt fejlesztett ki (neve: Skillage), amely segíti a fiatalokat abban, hogy visszajelzést kapjanak készségeik szintjéről és megtapasztalják, hogy a modern munkahelyek milyen infokommunikációs követelményeket támasztanak velük szemben. A Skillage magyar nyelven is elérhető a www.skillage.eu honlapon.

Az információs társadalom kezdetén, de nevezzük inkább digitális állampolgárság hajnalának is, amikor a férjemmel megnyitottuk az Információs Pontunkat, még nem tudtuk, hogy tulajdonképpen ezzel egy teleházat hoztunk létre. Hallottunk róla, hogy Finnországban működnek olyan házak (telekottage), ahol az emberek "számítógépeznek; s hogy a globalizációval "együtt járnak" olyan technológiák, hogy vezetéken vagy anélkül hálózatba kapcsolódhatunk elvileg a világ bármely pontjával...  Persze, informatikai hálózatok léteztek előtte is csak ahhoz magánemberek nem csatlakozhattak; azokat csak a kormányzat, a hadiipar, a távközlés használhatta. Újdonságként hatott ránk és igencsak misztikus világképét vetítette elénk... például elgondoltam, hogy kapcsolatba léphetek végre a régóta nem látott unokatestvéreimmel és elkezdtem tudakozódni afelől, van-e emailcímük. Nos, hetekbe és hónapok teltek el mire megtudtam, hogy van bizony! Ahogyan kinyílt előttünk a világ, rájöttünk, hogy mások is csinálnak ilyen információtechnológián alapuló közösségi helyeket; és teleházakba tömörülnek... csatlakoztunk! Majd a világ minden pontjáról érkeztek hozzánk, hogy 'eltanulják' tőlünk azt, mi hogyan csináljuk; mivel nincs két egyforma teleház.



Mi a teleház? 

Wikipédia alapján: "A teleház egy olyan központ, amely modern multimédia-eszközökkel van felszerelve (pl.: számítógép, fénymásoló, fax, szkenner, telefon, internet). Ilyen központokat azokon a hátrányos helyzetű településeken hoznak létre, ahol nehezen hozzáférhetőek ezek az eszközök. Ennek köszönhetően a helybeliek is kivehetik részüket a világ információs hálózatából."

Hohl Ferenc megfogalmazása hasonlít a legjobban ahhoz, amit a teleházak küldetésként fogalmaztak meg amelyet a tagságunkkal vállaltunk:
"A teleházak legfőképp abban segítenek, hogy csökkenjen az ún. digitális szakadék, amely azt jelenti, hogy egyazon társadalomban élő emberek közül, az ún. (tudás)elit és a digitális közjavakból leszakadtak között valamilyen mértékű különbség van. Az eszközök elérhetősége pedig generációknak ad lehetőséget arra, hogy tájékozott legyen a digitális élet területén."
Teleházak szerepe
A teleházak és a teleházmozgalom megértéséhez és értékeléséhez szükséges a teleháznak mint fogalomnak a tisztázása és pontos meghatározása. A legtöbb teleház más-más értelmezést ad magáról; sőt a teleházas-szakírók is saját szavaikkal határozzák meg a teleház fogalmát. Ezt tovább nehezíti, hogy a teleházfogalom értelmezése nemcsak szerzőnként, hanem a gazdasági fejlettségtől és a földrajzi elhelyezkedéstől függően is változik. Tehát a magyar értelmezések és a külföldi meghatározások között jelentős különbségek vannak. Mivel a teleház mindenhol mást jelent, nincs egységes teleház definíció. A minta azonos, de a megvalósítás különbözik országonként, földrészenként. 

Napjainkra az alábbi típusok forrtak ki:
  • Virtuális teleházak (Amerika)
  • Technológiai szolgáltató központok (Anglia)
  • Közösségi szolgáltató kommunikációs központok (Kanada)
  • Közösségi távközlési szolgálatok (Afrika)
  • Többfunkciós teleszolgálati intézmények (Ausztrália)
  • Közösségi távmunka irodák (Spanyolország)
  • Informatikai vállalkozó központok (India)
  • Multifunkcionális civil hálózat (Magyarország).
Ezeket Gáspár Mátyás, az MTSZ volt elnöke határozta meg.

Így a magyar teleházak is alkalmazkodtak a magyar körülményekhez, létrehozva egy sajátos, magyar teleházhálózatot. Adaptálódás nélkül nem is lehettek volna életképesek ennyi időn keresztül. A teleházak eredeti, skandináv országokból származó modelljének átalakítás nélküli alkalmazása a biztos bukást jelentette volna. 

"A teleházakról általánosságban elmondható, hogy mindegy, hogyan hívják a teleházat, a lényeg: segíteni a közösséget az információs társadalomba való belépéshez. A teleházak közösségi helyként működnek, ahol az emberek megosztják egymással a tudásukat. A teleház a tudásmegosztás színhelye." (Holh, 2010)

Úgy 1999. körül fogalmazódott meg hangsúlyosan, hogy bizony az információs társadalomba való belépésnek feltételei vannak, s hogy ezt nagyon sokan nem képesek teljesíteni. A digitális szakadékot általában az információs társadalomhoz kötik, s az internethasználat alapján szokták mérni, de ma már használható az ehhez szükséges számítógépes ismeretek (digitális írástudás) mérésére és a hozzáférési mutatók vizsgálatára is. A digitális szakadék, mint kifejezés, amelyet a jelenség leírásárára használnak, ma már nem teljesen pontos, helyette a digitális egyenlőtlenség használata javasolt (Hargittai, 1999); de erről a korábbi bejegyzésemben szóltam; Holh Ferenc szavaival egészíteném ki, miszerint a digitális szakadék fogalma bináris jellegű, azaz azt jelenti, hogy ki vagy mi fér hozzá az infokommunikációs eszközökhöz, és ki nem; vagyis a hozzáférés lehetősége adott. Viszont digitális egyenlőtlenségről akkor beszélhetünk, ha bizonyos jellemzőkkel rendelkező csoportok, mint például: a lakóhelyi, az iskolai, az életkori, vagy etnikai  hovatartozásból adódóan kirekesztődnek az információs társadalomból. 2004-es év, az uniós csatlakozás éve volt; amely újabb kihívás elé állította nem csak a teleházakat, de az egész magyar társadalmat.... sajnos, úgy vélem, hogy a mai napig nem sikerült digitálisan (sem) felzárkóznunk az európai tagállamokhoz, sőt a későbben csatlakozók el is száguldanak mellettünk azon az elhíresült info-sztrádán.

A mai napig olyan mélyen kötődöm ehhez a mozgalomhoz és olyan sokat jelent, jelentett az életemben ez a szakmai közösség, hogy ezt a blogbejegyzésemet nekik szentelem, a munkájuk elismeréseként és barátságom jeléül.

A Get Online Week 2012 kampány népszerűsítésében a Telecentre-Europe magyarországi partnere a DemNet Alapítvány. A kampányról bővebben a www.demnet.hu és a www.getonlineweek.eu weboldalakon olvashattok. A Telecentre-Europe célja idén az, hogy Európa-szerte legalább 25 ezer teleház munkatárs és 200 ezer teleház használó adjon jelt magáról egy egyszerű űrlap kitöltésével. Ehhez Magyarországról a kampány egy hete alatt 5000 visszajelzés szükséges! Meg tudjuk mutatni, teleházasok, hogy vagyunk ennyien? --- IGEN! ... én csatlakozom ismét... teleház, teleház jelentkezz! 

Tünde vagyok, most a KONNEKT csoportból


Ez a kisfilm Magyar Teleház Szövetség 2010 Május 28-29-i konferencia összeállítása, amelyen a szövetség működésének 15 éves évfordulóját ünnepelte.


Felhasznált források:
Teleházak a figyelem középpontjában
Bátfai Mária Erika:Tudással tele ház – tudástár?
Hohl Ferenc Teleházak szerepe a vidékfejlesztésben

2012. március 10., szombat

Digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság


1. Digitális kompetencia


A 'digitális' kifejezés, már-már fogalommá vált. Az internet megjelenésével információs írástudásról beszéltünk, és az "e-" kötőszót használtuk; mint az elektronikus rövidítéseként. 

Digitális vagy elektronikus? Mára ez is egy technológiai fejlődés formája, alapvetően az információ előállítás módját határozza meg.
Digitális  kompetenciát tulajdonképpen nevezhetnénk digitális írástudásnak is:

- digitális identitás felépítése-személyes online jelenlét (facebook,linkedin,web)
- médiaműveltség és digitális írástudás (médiafüggetlen tartalomközlés)
- egyéni és közösségi információmenedzsment (forráskezelésésszelekció)
- online és web2.0 eszközök produktív,interaktív használata (túlaforráson)
- etikai és jogi irányelvek szerinti online és virtuális jelenlét (eetikett.hu,önszavazás,plágium)

A digitális kompetencia a nyolcas felosztású kulcskompetenciák egyike, de lássuk kifejtve a fogalmat:

"A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során. E kompetencia a logikus és kritikus gondolkodáshoz, a magas szintű információkezelési készségekhez és a fejlett kommunikációs készségekhez kapcsolódik. Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten a multimédiás technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét foglalják magukban."


2. Digitális műveltség

Amikor én kezdtem ismerkedni az információs társadalom technológiájával, akkor még információs műveltségről és írástudásról beszéltünk; leginkább ezt a felosztást alkalmaztuk:


- általános készségek: problémamegoldás, együttműködés, csapatmunka, kommunikáció és kritikus gondolkodás,
- információs készségek: információkeresés, az információ felhasználása, az információs technológia gördülékeny használata,
- értékek és meggyőződések: az információ bölcs és etikus felhasználása, szociális felelősségérzet, közösségi részvétel

Az információs műveltség mércéjét kétféle módon határoztuk meg:
- "információban gazdagok" 
- "információban szegények" (Karvalics 2003)

A műveltség szó használata Karvalics (1997) megfogalmazásában: az oktatáselmélet a ‘80-as évekre már képviselte azt a műveltségeszményt, amelynek lényege, hogy a művelt ember „képes megérteni, értelmezni és felhasználni a környezetében jelenlévő hatások óriási tömegét”. Tette mindezt anélkül, hogy ezt „információs műveltségnek” nevezte volna.

Az információs műveltség fejlődése, a digitális technológiák és a digitalizációs folyamatok újabb típusú műveltséget igényelnek.  Ez a műveltség a leginkább kihívást jelentő területe a mindenki számára elérhető információs társadalomban való részvételnek. 

A tudástársadalom mindennapi életünk részévé akkor válik, ha a digitális műveltség alapvető létszükségletté, kompetenciává lesz, amelynek hiánya akadályozza, vagy megnehezíti a társadalmi integrációt és a személyes fejlődést. A nem megfelelő információkommunikációs technológiai (ICT) felkészültséggel, hozzáféréssel vagy használattal rendelkezők hátrányos helyzetbe kerül(het)nek a munkaerőpiacon, fogyasztóként vagy akár állampolgárként.

A digitális műveltség és mérése:

Erre az EB jelentésének definícióját választottam, így a digitális műveltség mindazoknak a jártasságoknak az összessége, amelyek a digitális kompetencia megszerzéséhez szükségesek az alapvető ICT-jártasság, illetve a számítógép-használat jelenti:
- visszakeresés 
- hozzáférés 
- megőrzés
- létrehozás
- bemutatás 
- információcsere
- kommunikáció
- közösségi hálózatokban való részvétel képessége az interneten keresztül.

A digitális műveltség mérése a számítógép és az internet alapszintű használatának vizsgálatával történik, vagyis hogy el tud-e végezni az adott személy 6-6 alapvető ilyen irányú tevékenységet. (5-6: magas digitális műveltség, 3-4: közepes szint, 1-2: alacsony szint, 0: mérhetetlen, nincs digitális jártasság.) 

3. Digitális állampolgárság


Az állampolgárság minden társadalomban másként jelentkezett. Amíg a középkor rendi korszakában a honfiúság (indigenatus) fejezte ki, később a polgári társadalomban állampolgárokká lettek; immár 2004-től uniós polgárnak nevezem magamat; és íme itt a digitális állampolgárok kora.

De ki is a digitális állampolgár? Az én okfejtésem szerint, az a digitális állampolgár, aki az információs társadalom legfejlettebb technológiai alkalmazásait ismeri és használja az oktatásban, a munka világában és az állampolgári ügyek intézése során legalább közepes szinten. Annyi példát lehetne itt felsorolni, hogy már az önmagában egy önálló bejegyzés lehetne.

Most inkább arra térnék ki, amikor először vetődött fel ez egyén életében ez a tudatos és felelősségteljes szerepvállalás. Akkor még úgy vetődött fel, hogy az állampolgároknak szüksége van és lesz segítségre az információs társadalomban való eligazodáshoz.

2005-ben még az IHM támogatásával modellértékű projektként került kidolgozásra az IT-mentor rendszer, amelynek egyes szakaszaiban magam is részt vállaltam. 2004. május 9-vel kezdődött meg béta verzió tesztelése és egyidejűleg került kibővítésre a kollektív tudástár: "Mire jó az Internet?"  

Kiket szolgált a rendszer?

Az IT-mentorokat - akik a közösségi hozzáférési helyeken, a hálózaton személyesen segítenek tanítványaiknak az Internet és a hálózati szolgáltatások megismerésében, elsajátításában. 

Az IT-mentor gyakornokokat - akik az IT-mentor szakmát kívánták tanulni, vagy már folytattak tanulmányaikat, s a rendszert a munkához szükséges ismeretek elsajátításához, a gyakorlat megszerzéséhez használták. 

Az IT-szakmentorokokat - egy-egy szakterületen - pl. ügyintézés, foglalkoztatás, távmunka, felnőttképzés és távoktatás, segítséggel élők, projekt és pályázat menedzsment, hálózaton segítették a mentorokat és tanítványokat speciális problémáik megoldásában. 

IT oktatókat - akik tanulóiknak az Internet azonnali felhasználásának sikerélményét adták, amint leültek a számítógépek elé és beléptek a hálózatba. 

Tanítványokat - az Intenet tanulóit, akik gyorsan és egyszerűen, oktatójuk, mentoruk folyamatosan elérhető segítségével meg akarták ismerni és érteni, s mielőbb birtokba venni az új lehetőségeket. 

Távmunkásokat - akik tartalomfejlesztőként, -értékelőként, adatbányászként, -karbantartóként - akár betanítás után - jövedelemhez akartak jutni, vagy önkéntesként kívántak dolgozni. 

Kutatókat - akiket a legkülönbözőbb élethelyzetű embereknek az Internettel való első találkozásai, élményei és a felhasználás lehetőségei, személyes példái érdekeltek. 

Szolgáltatókat - akik kínálatukkal segítették az IT-mentorokat, hasznos és eredeti szolgáltatásaikra fel akarták hívni a figyelmet, anyagi és egyéb segítséggel kívánták támogatni az IT-mentor hálózat működését.

- további információk megtalálhatók: IT-mentorok szakmai közösség honlapján

Az IT-mentor rendszer egy alkalmazáscsalád-ként működött, adatbázisokat építettünk fel és arra adtunk válaszokat, hogy mire jó az internet. Ma ez kicsit furcsán hangozhat, de ha szélesen értelmezem, most az órákon is hasonló információkat és magyarázatokat kapunk, egyfajta sajátos 'adatbázist' építünk fel.

Abban az időben még tesztként működött a kormányzati ügyfélkapu, az elektronikus bevallás, és a helyi FIT-pontok is, ahol interneten kerestek állást a mentor segítségével; ezek csak kiragadott példák, ettől sokkal szélesebb volt ez a paletta. 

Sokat változott azóta az állampolgársági részvétel, a felelősség csöppet sem lett kisebb, s már ezeket a tevékenységeket is a társadalom széles rétege önállóan alkalmazza. 

Javaslom kedves Csoporttársaim elgondolkodni azon, hogy ki(k) voltak azok a szakma(csoportok), akik először találkoztak ezekkel a kihívásokkal.... nem a pedagógusok; nem is a diákok. De, annyit súgok, hogy a munkanélküliek élen jártak! Alapvető érdekük fűződött ahhoz, hogy megtanulják.... a kör bővül, egyre bővül.

Források:
Ollé János előadása
Koltay Tibor: Elméleti ismeretek a 21. század könyvtárához
Koltay Tibor: Új generációk, új média, új írástudások
Kulcskompetenciák. Európai Tanács, 2004.