A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hálózati tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hálózati tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 28., vasárnap

Hálózati tanulási modellek a gyakorlatban


A hálózati tanulás egyre népszerűbbé válik a 21. század elején. A hálózati tanulás fogalma több különböző értelmezés is fellelhető a szakirodalomban. A tanulmány áttekinti az elméleti modelleket és több gyakorlati tapasztalatot bemutat.

Elméleti értelmezések alapján: “Hálózatban tanulni”jelenti azt is, hogy a tanulók szakmai közösséget alkotnak és a szervezet egy tagjának a tudása a “szervezeti tagok többségének közösen értelmezett tudásává válik”. Bessenyei definiálása alapjána “hálózatról szóló és a hálózatok által létrehozott tudás, sőt, a konnektivista tudás lényegében az interakcióról való tudás”. Siemens és Downes szerint a konnektivizmus ismeretelméletete: a hétköznapi és rendszerszintű tudás “tapasztalati” és “racionális”;ezen tudásfajták mellé önállóként a hálózati tudást is hozzárendelik; ezt Kulcsár a hálózati tanulás alapelvei közé sorolja.
Az egyes gyakorlati képzések módszertani megoldásai lényegesen különböznek:
1. A NETIS projektben kidolgozásra került egy tananyag, amely az információs társadalom témaköréből készült.
2. A TENEGEN olyan képzési modell, amely e-learning alapú tanár-továbbképzés; együttműködésen alapuló hálózati környezetben zajló tanítás-tanulás.
3. Közoktatás - “Tudod-e,hogy? wiki!” egy online, kollaboratív és kreatív környezet, ahol a tanulás, a tudásalkotás a tanulók közötti interakciók segítségével jön létre.
4. KONNEKT-2012. (avagy a "soha nem alvó csoport") Az ELTE PPK által konnektivista csoportként szerveződött a facebook felületen és nyílt oktatási környezetet biztosított.
5. Coursera a „globális oktatás”, bárki bekapcsolódhat az egyetemi képzésekbe.
 A kutatás azt vizsgálja, hogy kiknek előnyös a hálózati tanulás és milyen eszközök, módszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megvalósítani. 

A szakdolgozat feltárja a KONNEKT csoport tanulási folyamatát is. Az eredmények azt igazolják, hogy a hálózati tanulás számos szituációban eredményesen alkalmazható.

Az előadás itt tekinthető meg; megosztva a SlideShare -n is.


2012. október 13., szombat

Merre tart a felnőttképzés?


„Merre tart a felnőttképzés?” címmel rendezett konferencia házigazdája a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara volt 2012. október 12-én. A plenáris előadáson olyan nevek sorakoztak fel, mint Dr. Koltai Dénes a Pécsi Tudományegyetemről, Dr. Sári Mihály a bajai Eötvös József Főiskoláról (ahol én is tanultam), Kraiciné Dr. Szokoly Mária, az ELTE PPK Andragógia Tanszékről (ahol tanulok), valamint Dr. Birher Nándor a veszprémi Hittudományi Főiskoláról. 
Kaposvári Egyetem

Az előadások szóltak a felnőttképzési törvény várható változásairól (Birher); az európai felnőttképzési utakat áttekintve a régmúltból közelítve a jelenig, de csak sejtette a jövő tudássztrádáit (Sári); az egyre növekvő sajátos igényű felnőtt tanulási problémákról és kutatási eredményekbe nyerhettünk betekintést (Kraiciné); valamint az elmúlt évtized innovációról a felnőttképzés új irányzatáról az andragógiáról és az andragógus képzésről (Koltai). … nos, hogy merre is tart a felnőttképzés?! Nem is olyan könnyű erre választ adni! Ezen alkalomból kiadott Absztrakt füzetből úgy ítéltem meg, hogy a szakemberek egyenlőre mennek azon az úton, amin elindultak, miközben elhangzott az lényeges mondat, hogy az „andragógia mélyponton van”.  Van kilábalás?! A plenáris előadásokon túl négy szekcióban boncolgatták a témát az ország legnagyobb felnőttképző egyetemeinek és főiskoláinak szakemberei. Az előadásokból két szekcióban néhányat sikerült is meghallgatnom.

A szekció előadásokról


Az 1.szekcióban Tóthné Borbély Viola PhD hallgató azt a megoldást látja, hogy a három szféra (a kormányzat, a gazdálkodói és az egyetemek) fogjanak össze, mert nemzetgazdasági érdek, hogy olyan piacképes munkaerő kerüljön ki az egyetemekről és középiskolákból, akiket a gyártásban, termelésben és szolgáltatásban a munkaerőpiac fel tud venni, mert amire nincs kereslet, az a GDP-t csak csökkenti. Ez az együttműködés az egyetemek és a gyártástechnológiában jó példákkal alátámasztásra került, amelyek hálózatosodva működnek. Az előadó úgy látja, az innováció a másik jelentős tényező a gazdasági fejlődésben és ez alatt érti a tudás-innovációt, mint a humánerőforrásfejlesztést és a technológiai innovációt egyaránt. Egyenlőre még az innovációs törvényben nem látja a gazdálkodók lehetőségeit. Az együttműködéseket és az innovációt hálózatban megvalósulva látja sikeresnek, tekintettel a K+F nagymértékű költségeire; eredmények csak közös erőfeszítésekből születhetnek.

Szintén az első szekció előadása volt az innovatív személyes tanulási környezetek modern eszközeivel történő bemutatása két konnektivista csoport gyakorlatán keresztül. Az előadás címe: Implementing innovative Personal Learning Enviroments (PLE) with Web2 Tools. Az előadók egyrészt bemutatták az ELTE PPK által szervezett KONNEKT 2012 csoport munkáját, s hogy a hálózati tanulás milyen készségeket fejleszt, hogyan járul hozzá a valós munkaerőpiaci igényekhez. Azt is érdemes feltárni, hogy a 21. századi tanárnak milyen eszközök használatát kell ismernie és ezekhez kapcsolódóan kialakítani a módszereket ebben az új tanítási-tanulási környezetben. Fehér Péter PhD (EDUTUS Főiskola) úgy látja, nem kevésbé érdekes az, hogy egy szakértői csoport hogyan tudja megvalósítani a közös tudásépítést konnektivista módon, Ők a Kíváncsi Elmék!

A 4. szekció a hallgatókat tömörítette, Dr. Martinkó József vezetésével. Az első előadó Győrfi Veronika andragógia szakos hallgató, aki a felnőttképzési intézmények honlapját hasonlította össze azzal a módszerrel, hogy kiválasztott egy szakképzést és tematikusan vizsgálta, hogyan felelnek meg az ergonómiai és képzési információszolgáltatási szempontoknak a weboldalak. Egészen véletlen, hogy én ezeket a képzőket és a honlapjaikat 5-6 éve ugyanilyennek láttam, mert magam is elvégeztem ezt képzést, és hasonló szempontok szerint kerestem, válogattam, és következtettem a képzés milyenségére.

Második hallgatói előadás volt az enyém, amelyben elemeztem, hogyan valósítható meg az andragógia mesterképzésben konnektivista módszertannal támogatott csoportos tanulás és a közös tudásépítés a web 2.0 eszközökkel. Az előadásomban egy konnektivista alapokra épülő andragógus kurzus tapasztalatai kerültek górcső alá.

Van-e jövője a felnőttoktatásban a konnektivista módszertannak? 


Nos, az IKT és a 21. századi média annyira összefonódik, hogy a tanulás-tanítási folyamatokban is a hálózati tanulás játszik egyre nagyobb szerepet. Azok, akik ezen alkalmazásokat ismerik, és napi rendszerességgel használják, nem csak a tanulásban szereznek jelentős előnyt, hanem a munkaerőpiacon is jól boldogulnak a digitális kompetenciák birtokában. Mindezek hiányában pedig az álláslehetőségek többségéből kiszorulnak. A web 2.0 alkalmazása milyen hatással van, illetve milyen módon befolyásolja a leendő andragógusokat a kurzus nyújtotta újszerű ismeretek elsajátításában, illetve életformává válik-e számukra!? Ezt megválaszolandóan már vannak kutatások. A hálózati tanulás során nem csak a tanulás tanulását sajátítják el a hallgatók, hanem a kulcskompetenciák fejlesztése kihat a munkavégzés hatékonyságára is.

Az absztraktokból  és az előadások során szerzett tapasztalataimból összességébe az a benyomásom, hogy eljött azaz idő, amikor a szakemberek is bizonytalanok a felnőttképzés jövőjében és ezt nem csak a jogszabályi változások okozzák. Megfelelni a 21. századi követélményeknek nem csak az andragógusoktól, az intézményektől, de a hallgatóktól is olyan erőfeszítéseket és képességeket igényel, aminek híján vannak. A siker kulcsát a hálózatosodásban látom, amelynek alapjai sok helyen nem épültek ki, a hálózati együttműködésekre vannak ugyan jó példák, de még csak gyerekcipőben járnak. Igen kérem, az együttműködési készségeket is lehet és kell fejleszteni, s ebben van nagy szerepe az intézményeknek mert ezt is tanulással lehet elérni. A felnőttképzők (nevezzük andragógusoknak) részére hatékony módja lehet a konnektivizmus.

2012. május 13., vasárnap

"Új utakon a netgeneráció oktatásában" konferencia. Nyílt és zárt oktatás 2.


A Tempus Közalapítvány 2012. május 10-én rendezte meg az "Új utakon a netgeneráció oktatásában" című konferenciát, azzal a céllal, hogy Comenius, Leonardo és Grundtvig projekteken, konkrét példák bemutatásán keresztül segítsék a digitális világ elterjedésével, valamint a netgeneráció megjelenésével keletkezett szemléletbeli változás felismerését; az okok feltárását; valamint az új kihívások elé állított pedagógusok változó szerepének megértését és az ezzel együtt felmerülő kérdések és problémák helyes kezelését, megválaszolását.

A programon először átadásra kerültek a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjak, amellyel a legkiválóbb, legszínvonalasabb projektek munkáját ismerték el a közoktatás, a szakképzés, illetve a felnőttoktatás területén (Comenius, Grundtvig és Leonardo projektek).

A rendezvény vitaindító előadását Tari Annamária tartotta, a "Hogyan tanul a netgeneráció?" címmel. Tari Annamária gyakorló pszichológusként az okokat és a magyarázatokat úgy fűzte össze, hogy feltáruljon, milyen érzelmek mozgatják a mai világot, és benne a kamaszokat. Értelmezésében a társadalomlélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat. Kitért arra is, hogy milyen szerepet tölt be a facebook a tanár-diák viszonyban, s hogy ez milyen visszaélésekre adhat lehetőséget a kapcsolatban, illetve mire is használják a pedagógusok.

Ezt követően az "Új utakon a netgeneráció oktatásában" kerekasztal-beszélgetésre került sor Dr. Főző Attila László (Irodavezető, EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Digitális Pedagógiai Osztály, IKT Módszertani Iroda) moderálásával. Jó megoldásokat mutattak be a kerekasztal résztvevői:
  • Tóth-Mózer Szilvia - egyetemi tanársegéd, PhD hallgató, ELTE PPK Iskolapedagógiai Központ
  • Farkas Róbert – e-learning fejlesztő, Prompt-G Számítástechnikai Oktatóközpont,
  • Pintér Róbert - főszerkesztő, egyszervolt.hu / 4Kids Kft.,
  • Gergelyi Katalin – középiskolai tanár, Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium, Kollégium,
  • Réti Mónika – kutató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
A műhelyek keretében változatos témájú Comenius, Leonardo és Grundtvig projektek mutatkoztak be, gyakorlati válaszokkal szolgáltak a közoktatás 21. századi kihívásainak kérdéseire: 
  • Veszélyforrás vagy aranybánya? Milyen hatással van az internet és a közösségi média gyors elterjedése a diákokra?
  • Hogyan építhetünk be a Z generáció, más néven a digitális nemzedék változó szokásaihoz illeszkedő, új módszereket a tanításba?
  • Hogyan segítheti a pedagógusok szakmai fejlődését egy nemzetközi együttműködésben való részvétel?
A műhelybeszélgetések főszereplői olyan tanárok voltak, akik az LLP támogatásával részt vettek már szakmai tanulmányutakon, mobilitási programban vagy intézmények közötti együttműködésben, és szívesen osztták meg a tapasztalataikat, élményeiket. A rendezvény teret adott olyan jó megoldások bemutatására, megbeszélésére ahol tapasztalatot cserélhettek a pedagógusok. 

Személyesen a 2. műhely munkájában vettem részt, amely a Z generáció oktatásának hatékony formáit és a pedagógusok szerepét taglalta, illetve a kommunikációs szakadék áthidalásához mutatott néhány megvalósult programot:

1. Az internet készségfejlesztő lehetőségei az órán - Illés Gabriella, Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád. Az előadó által bemutatott program olyan fejlesztendő területre fókuszált, mint auditív differenciálás a nyelvoktatásban.

2. Hol van jobb helyen a tudás: a fejünkben vagy a világhálón? - Bácsi János/Belájszki Nevenka, SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola, Szeged. Az előadó olyan tudástá programot mutatott be, amelyben a csoportok amolyan "forgószínpad" szerűen dolgoznak; olyan csoportfeladatban minden információszerzési formái: számítógép, internet, könyv, közös feladat, fejükben lévő tudás, tanári közös munka által. Minden csoport csak az adott eszközzel dolgozhat egyszerre. 

3. Virtuális Éden: természetközeli élmények és tapasztalatok megosztása blogon és Wikipédián - Kárász Péterné, Szent József Katolikus Általános Iskola, Kiskunhalas. Ez egy tantárgyközi projekt, mely a tudomány és a mindennapi élet területeivel foglalkozik, ugyanakkor illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez. A diákok a programban megvizsgálják saját természeti környezetüket, ennek során bővül tudományos érdeklődésük, ismeretük, mely kiváló ösztönzést nyújt számukra a biológia, kémia és matematika órákon végzett tevékenységekhez. A gyerekek a rajzolás, a fényképezés és a számítástechnika adta lehetőségek révén mutatják be a világról tanultakat. A program céljai között szerepel a természeti környezet tiszteletének kialakítása, ennek érdekében a gyermekek tanulmányoznak közelükben lévő élőhelyeket, kertet, parkot. Megvizsgálják a vizet, a levegőt, az állat- és növényvilágot, s megfigyelik az időjárást. Elemzik és összehasonlítják eredményeiket, megállapításaikat közzéteszik a Photostory és a Wiki programokat használva internetes blogon. A projekt célkitűzéseit így foglalhatjuk össze: Fejlessze a tanulók tudományos kompetenciáját, tudatosítsa a kultúrák közti különbségeket és segítse a diákok felkészítését arra, hogy felnőttként az Európai Közösség tudatos tagjai legyenek. A nyelvi és számítástechnikai kompetenciák fejlesztése mellett az európai szinten történő együttműködés során a résztvevők között a tervezés, a felelősségvállalás és a csapatmunka váljon napi gyakorlattá. A projekt célcsoportja: 7-14 éves, különböző háttérrel rendelkező diákok. A tanulók munkáját versenyek és vetélkedők segítségével fogjuk értékelni s az összes résztvevő közös produktumaként pedig megszületik egy virtuális kert és egy tudományos összefoglaló, melyek az interneten keresztül bárki számára hozzáférhetőek lesznek.

4. Hogyan tudjuk kihasználni a Facebook vonzerejét a tanításban? - Dr. Batár Levente, Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Aszód. Az előadó kifejezetten a tanár-diák kapcsolatról beszélt, hogyan tudnak felkészülni egy osztálykirándulásra, annak kapcsán az élménymegosztás és az információ csere kapja a főszerepet; valamint a hozzászóló pedagógusok saját gyakorlataikkal egészítették ki; virtuális osztályterem általában zárt csoportként működik, ahol az osztályfőnök az 'admin'.

5. Szót érteni a netgenerációval – a tanári készségek fejlesztése - Farkas Róbert, Prompt-G Számítástechnikai Oktatóközpont, Gödöllő. A Tenegen projekt eredményeinek felhasználása az SME 2.0, részletesen a preziben.

Újra és újra előjön, és neves szakemberek vitáznak azon, hogy lehet-e hálózati tanulási módszereket alkalmazni a közoktatásban?! Ez a konferencia azt mutatta meg, hogy a középiskolások körében is vannak olyan projektek, amelyekben több ország részvételével, csak is úgy valósítható meg a program, ha hálózatba kapcsolódnak a résztvevők, továbbá a web 2.0-es alkalmazásokat segítségül hívják. Ezek alapján úgy vélekedem, hogy a közoktatásban is szerepet kaphat a 21. századi új tanulás formája, a hálózati tanulás.