A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 4., péntek

Konnektivizmus II.


A témahét első blogbejegyzését a kommunikáció, illetve az infokommunikáció felől, valamint társadalmi megközelítésből készítettem. Most szóljon a második blogbejegyzésem a didaktikai megközelítésről, és magáról a konnektivizmusról. Mi is a helyzet? Különböző didaktikai modellekről más esett szó a párhuzamos kurzus kapcsán, így már ott bemutatásra kerültek a didaktikai modellek, ekkor kitértünk arra, hogy az oktatási folyamatot milyen alapelvek határozzák meg. Információstársadalom és oktatás témahetén megvizsgáltuk a tanítás és tanulás új koncepcionális kereteit is. Így a 21. században az oktatási folyamat középpontjában az egész életen át tartó tanulás áll.

A vizsgálatom kiindulópontja, most is a két nagy didaktikai kérdés:
- Mit tanítsunk?
- Hogyan tanítsunk?

Mit tanítsunk?


A 'mit tanítsunk'-ra keretet a jogszabályi rendelkezések határozzák meg, azon belül pedig az intézmény pedagógiai programja, a piacképes kereslet; olykor az is megtörténik, hogy a kimenet nem piacképes. Az, hogy az adott intézmény elindíthasson egy képzést az akkreditációs folyamatok rendszerén át kell mennie. Most maradjak a felsőoktatásnál; 2012. március 1-től új Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB testület) működik a 2011. évi CCIV. felsőoktatási törvény értelmében. Az új törvény az egyes véleményezési eljárásokat (szaklétesítés, szakindítás, akkreditációk, egyetemi tanári pályázatok) azonban csak 2012. szeptember 1-től érinti, addig azok a szokásos rendben folynak. 

Hogyan tanítsunk?


Kiindulópontként az információstársadalmat tekintem, azt hogy ebben a fejlett technológiai környezetben kell megtalálni a választ. Bessemyei (2007) úgy fogalmazza meg: "A bürokratikusan, felülről szervezett, iparszerű tanítást az esetleges és informális tevékenységek rendszere, a képességek cseréje veszi át." Magát az oktatásügyet, mint szolgáltató központot úgy vázolja fel, hogy ez a szabad választás a kommunikációs hálózatok révén valósulhat meg; hogy a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni. A tanulmányban kitér arra, hogy az internet megjelenése előtt is vizionáltak hálózati tanulásról; hogy a szocializáció újra-társadalmasításának, a nyitott, önszervező ereje új utakat nyithat. 

Nézzük csak, hogyan is tanít a hagyományos pedagógiai? Elsősorban az információfeldolgozás egyéni útjaival foglalkozik. Elsőként a behaviorizmust említem, amelyt nem érdekli, hogy a belső agyi huzalozás miképpen működik. Itt az agyba küldött ingerre adott válaszok a mérvadók (lásd. "fekete doboz" elmélete). Míg a behavioristák kizárólag magatartásváltozással magyarázták a tanulási folyamatot, addig a kognitivizmus éppen ellenkezőleg; azzal foglalkozik, hogy az információfeldolgozás, vagyis maga a gondolkodás miképpen megy végbe az emberi agyban. A konstruktivizmus teljesen elhatárolja magát az előbbi kettő elmélettől, mivel a tanulók meglévő információfeldolgozási képességeit hangsúlyozza; és nem a megismerést.

Az adott téma előző bejegyzésében rámutattam, hogy a konnektivizmus két dimenziójú értelmezésében a hálózati tanulást vizsgálhatjuk egyrészt az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A fenti két bekezdés arra ösztönöz, hogy tovább foglalkozzam azzal a felvetéssel, hogy a konnektivizmusnak a hálózatosodás két dimenziójú értelmezésében melyik is a hangsúlyosabb?! Vagy a megfelelő arányú jelenlét határozza meg a tanulási módszer mibenlétét. Ha az egyénben kialakuló információkapcsolatok alapján vizsgálódom, akkor a Web 2.0-es alkalmazásokat kell górcső alá vennem. Ha az együttes tudáskonstruálás, vagy másnéven közös tudás létrehozásának aspektusát tekintem, akkor a "közös dokumentum" a fő elem, mint 'kézzelfogható' produktum; valamint annak a minőségében látom a tanulói csoport sikerét.

Castells szerint az informaciós kor alapparadigmaja a hálózatosodás és ez az "áramlások olyan tere, amely uralkodik a helyek történetileg konstruált tere fölött." Míg a tanítási és tanulási, valamint a szocializációs folyamatok egyre nagyobb része olvad be az információs technológiák által támogatott (ön)szerveződő hálózatokba, azaz hogy az „áramlások terébe”; azzal, hogy a hálózatalapú közösségi tanulás komoly feltételek meglétét feltételezi. Úgy mint, a digitális műveltséget, a tanulói produktivitás fontosságát, említhetném a vitatechnikát; W. Orsolya csoporttársam által felvetett csapatépítést; mondhatnám csoportépítésnek is; még biztosan lehetne találni néhány elemet, ami befolyásolja az eredményességünket. A konnektivizmus szerepét a csapatépítésben, abban látom, hogy milyen szervezettségi fokra jut el a csoport; valamint az elsajátítási utak és technikák meghatározák pl. hogy a közös tudáskonstruálás során hogyan készül el a közös dokumentum... egyedül vagy csapatban?

A jövő útjai


Ha a konnektivizmust, mint módszert alkalmazom, az nem csak itt és most a KONNEKT csoportban jelenik meg, hanem pl. a munkahelyi környezetben is. Tehát a konnektivizmust, nem csak tanulás-tanulására értem; hanem magára a problémamegoldásra is; team-munka. Úgy vélekedem, hogy a csoportmunka nem maradhat el a konnektivizmus módszertani elemeiből; s a tanuláselmélettéválása pedig ezért is akadozik annyira, mert rohamosan változik a környezet, az eszközök, mintha mindig átmenetben lennénk; így nehéz elméleteket alkotni, módszereket viszont könnyebb.

Meglátásom szerint a hálózati tanulás abban nyújt újat, hogy alkalmazza az infokommunikációs technológiák (IKT) tudástárolási és tudásmegosztó rendszereit és ezek a globális rendszerek nagymértékben dinamizálják a hálózatosodási folyamatokat, ez úgymond más megismerési utakat, másfajta tudásokat is generálhatnaknak. Itt szeretnék ismételten visszautalni kurzus elejét tett feltételezésemet -  Az információs társadalom olyan tudásközpontú társadalom, ahol a gazdaság információra és tudásra épül. - bebizonyosodni látom.

Bessenyei (2007) így vélekedik a konnektivizmus fejlődési lehetőségeiről: "A következő időszak fontos oktatásszociológiai, hálózatkutatási és pedagógiai kérdése marad tehát, hogy a hivatalos iskolarendszer intezmenyei miképp fogadjak be, mennyiben integrálják, vagy utasitják el ezt a jelenségvilágot, s ez a folyamat milyen tipusú konfliktusok, kompromisszumok és megoldások mentén fejlődik majd."


Bessenyei István – Szirbik Gabriella: Hálózatok, társas tudás, konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus

2012. április 27., péntek

Információs társadalom és oktatás. A tanítás és tanulás új koncepcionális keretei 2.


Tanulásértelmezések és tanulási környezetek


 A paradigma és a paradigmaváltás fogalmát Thomas Kuhn alkotta meg



"A paradigma egy adott időszakban az adott tudomány művelői között kialakult és intézményesült közmegegyezés arról, hogy mi az adott tudomány tárgya, feladata, hol húzódnak a tudományosan érvényes ill. érvénytelen kérdésfeltevések közötti határok, ill. mely feltételek mellett lehet valamely álláspontot egyáltalán tudományon belülinek elfogadni." (Wikipédia)

 Paradigmaváltás vagy reform?!





A kép forrása

"A paradigmaváltás: új látásmódot, új gondolkodási formát jelent. Paradigmaváltásról csak akkor beszélhetünk, ha a régihez képest más kiindulópontból, más hangsúlyokkal, (régi és új) szabályok, elvek, előfeltételek és példák új, szervesen összefüggő rendszere jön létre. A váltást a társadalmi-gazdasági fejlődés kényszeríti ki. A mindennapos gyakorlat a radikális reformok helyett jobban szereti a „fontolva haladást”. Viszont szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy meglévő gondolkodásunkkal (melyek lényegében a jelenlegi problémákhoz vezettek) nem oldhatjuk meg az új problémákat, ha a mindennapos gyakorlatba csak „toldozás-foltozással”, a régiek helyett csupán egyes új elemeket kívánunk beépíteni, a rendszer egészének teljes újragondolása nélkül."(Udvardi-Lakos 2005.)

A paradigmaváltás szemléleti alapjai

Az, hogy paradigmaváltásról vagy reformtörekvésekről van szó, azt egyértelműen az alapján ítélhetjük meg, hogy magát a látásmódot (szemlélet) vesszük górcső alá. Íme néhány példa azokra a szempontokra, ha tudjuk rá a választ, eldönthető a kérdés: paradigmaváltás vagy reform?

– oktatásközpontúság helyett legyen a képzés tanulás-centrikus
–  tanárcentrikusság helyett tanulóközpontú
–  ismeretközpontúság helyett a készségek, kompetenciák kerüljenek előtérbe.
– memorizálás, recitálás helyett legyen alkotó, nyitott gondolkodás

Az új szemlélet egy új tanulási környezetben tud igazán érvényre jutni; bár a 21. század számos technológiai fejlődést hozott, mégis mintha az alkalmazásukkal elmaradnánk, erre a kulturális késés fogalmával  adtuk meg a magyarázatot, amelyet a Digitális műveltség vagy digitális kultúra bejegyzésemben boncolgattam.

Komplementer tanulási környezet ellentétpárjai



             Tradicionális tanulási környezet / Progresszív tanulási környezete

1. Tények és szabályok, kész megoldások megtanítása / Készségek, kompetenciák, jártasságok, attitűdök kialakítása
2.  Zárt, kész tudás átadása  / Egész életen át történő tanulás képességének és készségének kialakítása
3.   Tudás forrása az iskola, a tanár, a tananyag / Különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja
4.         A tanári instrukció dominanciája a tudáselsajátítás során / Komplex, inspiráló tanulási környezetben a tanuló önállóan építi fel tudását
5. Kötött tanterv, merev órabeosztás / Projekt-alapú tanulás, szabad időkeretben
6.  A tanulás fáradtságos munka / A tanulás érdekes vállalkozás
7. Osztályteremben történő tanítás / Könyvtárban és az iskola más helyszínein történő tanulás
8. Osztálykeretben történő tanítás / Kisebb, változó csoportokban történő tanulás
9.  Homogén korcsoportban történő tanítás / Heterogén korcsoportban történő tanulás
10. Iskolán belüli tanulócsoportok / Iskolák közti tanulócsoportok, internetes kapcsolattartással
11. Alkalmazkodás és konformizmus / Kreativitás, kritika és innováció
12.   Külső szabályok követése / Belső szabályok kialakítása
13. Tanárnak történő megfelelés / Standardoknak történő megfelelés
14. Zárt, lineáris, monomediális tanulási környezet / Nyitott, multi- és hipermediális tanulási környezet


Komenczi Bertalan hangsúlyozza, hogy a táblázatban szereplő állítások nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő komplementer ellentétpárok. A trendeken keresztül érzékelteti az elmozdulásokat, arányváltozásokat, amelyek megjelennek az oktatás - tanulás, az instrukció - konstrukció, az ismeretátadás - képességfejlesztés, az alkalmazkodás - kreativitás, valamint az empirista induktivizmus - konstruktivizmus viszonyrendszerében. 


A tanulási környezet transzformációja: virtuális kampusz és blended learning


A 21. század tanulási viszonyai új formákat igényelnek. A hagyományos modell alapján a tanár az osztály előtt áll face to face; ez dominál a mai napig; míg a tanulás nyitottabb módjai alig jelennek meg. Az új oktatási-tanulási környezetek megteremtése nem csak az iskolák számára jelent kihívást, de a tanulásban résztvevők is azzal szembesülnek, hogy a képességeikkel gyakran nem boldogulnak. Az intézmények számára az okozza a nehézségeket, hogy a különböző oktatási helyzetekhez (pl. képzés, továbbképzés) megfelelő stratégiákat alkalmazzanak, addig a tanulásba bevont hallgatónak az új kompetenciák megszerzésével kell alkalmassá válnia az új tanulási környezetekben való eligazodásra, azaz elsősorban rendelkeznie kell a digitális írástudással.

A virtuális távoktatás témaheteinek egyikén már részleteztük a tanulási környezeteket és azok színtereit, amit én Az oktatás környezete,az oktatási környezet színterei című bejegyzésemben dolgoztam fel. Már akkor is foglalkoztunk azzal, egy másfajta megközelítésből, hogy ezek a környezetek transzformálhatóak is lehetnek, ezt tárgyalta Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere témában írt bejegyzésem. 

A korábbi blogbejegyzésem készítése során még nem gondoltam arra, illetve a figyelmem nem irányult rá olyan mélységekig, hogy a tanítási-tanulási folyamatot egyfajta problémamegoldásként kezeljem, illetve a probléma megfelelő beillesztése a tananyagba, valamint maga a problémafelvetés, az ami által ütköztetjük az új információkat a már meglévő ismeretanyaggal és/vagy támaszkodunk a tapasztalatainkra. Azzal, hogy a közös tudás létrehozása egy együttes problémamegoldási folyamaton (pl. vita), annak bemutatásán keresztül (pl. érvelés) valósul meg, azáltal jön létre a tanulás.

Gyakran halljuk, hogy munkaerőpiaci követelmény a problémamegoldó képesség, mert a mai információs társadalom nem produkál rutinfeladatokat. Kürti Istvánné (1982. 97. o.) megfogalmazásában a "feladat olyan helyzetet jelent, amelynek a célja és az ahhoz vezető út is ismert. A problémáról akkor beszélünk, ha a célhoz vezető utat nem ismerjük.” A mai munkaerőpiacon azaz elvárás, hogy magunk, önállóan is és csapatban is képesek legyünk utat taposni a célhoz; azaz képesek legyünk a váratlan helyzeteken keresztül leküzdeni az akadályokat; úgymond célt érni. Magam abban látom a kurzus hasznosságát, hogy a problémamegoldásban szerzek rutint!


Források:

Ollé János előadása 1.
Ollé János előadása 2.
Lénárd Ferenc: A problémamegoldó gondolkodás
Komenczi Bertalan: On-line - Az információs társadalom és az oktatás)
Csapó Benő: A tudáskoncepció változása: nemzetközi tendenciák és a hazai helyzet
Setényi János: 21. századi tanulási környezet
Csoma Gyula: Tanuláselméletek és tanítási stratégiák
Udvari-Lakos Endre: Paradigmaváltás a gyakorlatban I.

2012. április 8., vasárnap

Internet és értékrend. Internetezés és kultúra. Divatos tévképzetek 2.

Internet és értékrend



... "bár most Húsvét van" kapom a facebook üzenetet, miközben fogalmazom a blogbejegyzése(i)met, hallgatom a webináriumi előadásokat és válaszolok az emailjeimre is, valamit a csoporttársak által küldött chatekre; ... és közben töltöm fel a XIX. Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából megjelenő könyvünket. Tanulok és dolgozom, ... vagy szórakozom is? in 3:1, három az egyben? Tanulni érdemes, írja Irma csoporttársam, aki Örömpedagógiával foglalkozik. Ha a saját szakomról, ha az andragógiáról beszélünk, akkor élményandragógiának (edutainment) tituláljuk például a múzeumandragógiát. Amikor a Magyar Nemzeti Múzeumban 2011. október 17-én megtartott II. Országos Múzeumandragógiai Konferencián részt vettem, s a plenáris és szekció ülések előadásait jegyzeteltem, majd végén színes kiemelőmmel sikerült megjelölnöm - kivétel nélkül minden előadásban - két szót: élmény és kaland. Konklúzióként hangzott el, hogy élmény-orientált világban élünk, s az intézményeknek ezt a tendenciát követniük kell; a kalandot és kalandozást nem csak a gyerekek, a fiatalok, hanem a felnőttkorúak is igénylik.

A konzultációkon is szinte kivétel nélkül szóbakerül, hogy a felnőttképzés tapasztalati úton lehet sikeres, és ha élmény párosul hozzá, akkor nem csak hatékony, de a belsőnkké is válik az elsajátított ismeret. Nekünk andragógusoknak erre figyelemmel kell lennünk. S, valóban! A tréningeket, a coachingokat, workshopokat, képzéseket úgy hirdetik, hogy: 
- élménycsoportokban szervezett,
- hangsúlyosan élmény- és gyakorlat orientált
- képzési élménykínálatok
- gyakorlatorientált élmény- és kalandterápiás képzés
- élményt nyújtó környezetben
- hasznos élmények.


Csak néhányat ragadtam ki az első két oldal találataiból és komoly gondolkodásra késztetett az, hogy tényleg ennyit számít ez, hogy valóban az élménykínálatok között válogatunk?! Így találtam rá az Élménybank.hu oldalra, amely a hasznos élmények és az információs kor összefüggéseit fejtegeti: "az emberek a puszta hedonista élményeken túl a hasznos élményeket is keresik, amelyek ugyanúgy örömet okoznak, de azon túl új ajtókat nyitnak ki, előbbre visznek, felismerésekhez, új utakhoz, új kapcsolatokhoz, új munkához, jobb életminőséghez, jobb önértékeléshez is vezethetnek."

Internetezés és kultúra


A hagyományos és a virtuális kultúra 


Az előző gondolatomat és mondataimat szükségesnek érzem folytatni, hiszen az értékrend és a kultúra nem választható el egymástól. Az internetre eszközként tekintek és az internetezésre egy kulturális szokásként. Az életemben már elhalványulnak azok a népi-paraszti szokások, amelyek a hagyományos értelemben véve, maradjuk az aktualitásnál a húsvét üzenetét hordozza, a tavaszvárást, a megújulást jelképező tojásfára is már másként tekintek. 

Magam vidékiként már a fővárosi és virtuális kalandokat keresem, addig a városiak visszavágynak az előző korok kulturális élvezeteihez, vagy a természet világába; s vannak intézmények, amelyek párhuzamosan is kínálják és elérhetővé teszik a közönség számára in 3:1, három az egyben módon a múlt-jelen-jövő-t. Ilyen például a Szentendrei Skanzen és a virtuális túrája vagy az ELTE Természettudományi Múzeumának virtuális kiállításai, és a Füvészkert.


Az agyunk időablaka


A technológiai fejlődés és  nagy felbontású számítógépes tomográfok  képesek láttatni az agyi folyamatokat akár a sejtek szintjéig is. A tudomány mai álláspontja szerint egy kifejlett agy akár százmillió idegsejtet tartalmazhat, s ezek egymáshoz kapcsolódva hozzák létre azokat a bonyolult funkciót, amiből az emberi magatartás (viselkedés) összeáll. "Minden idegsejt több ezer másik idegsejthez kapcsolódik, és így érintkezések trilliói keletkeznek. Az idegsejtek közötti hálózat hossza több, mint százezer kilométer.  Az idegsejtek közötti kapcsolatok, a szinapszisok erősségét és bonyolultságát ezek a tapasztalatok határozzák meg. Azok a kapcsolatok, amelyeket nem aktivizálnak, nem használnak eleget vagy gyengék, egyszerűen elsorvadnak." Ha sokat vannak edzésben a neuronok, akkor az agyba való integráltságuk, illetve a saját áramköreik bonyolultsága fokozódik. Ez játszik szerepet a multitasking jelenségnél is, mivel a valóságban az emberi agy gondolkodási folyamatai sosem egyidejűleg, hanem egymás után mennek végbe. Három másodpercenként megvizsgálja, hogy a rendelkezésre álló információk alapján miként változott a környezete, Valójában azonban mindig csak egy dolgot észlelünk. Hogy az integrálás milyen gyorsan a következik be? A mai kutatási eredmények szerint egy átlagos emberi agy minden három másodperces kiértékeléskor 'újrafuttatja az egész rendszert'. Az pedig egyéni, hogy milyen a kapcsolási sebességünk. Azaz ember, akinél a hihetetlenül gyorsan megy végbe a folyamat, a kapcsolási sebesség azt az illúziót kelti benne, hogy egyszerre több mindennel tud foglalkozni.

Az agykutatók másik nagy felfedezése a közelmúltból az úgynevezett időablakok megismerése. Kiderült, hogy csaknem minden fontos készségnek és képességnek van egy különösen alkalmas tanulási periódusa, ezt hívják az agyunk időablakának. Ha a gyereki agyban az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat nem fejlődik ki teljes terjedelmében, ez azt jelenti, hogy elmaradtak tanulási szakaszok, illetve nem kapta meg a szükséges külső ingereket, sőt az élmények minimumát sem. Ilyen tüneti jelenség például az olvasási zavar. Az időablak mechanizmusa az alapja az emlékezésnek és a tanulásnak; s ehhez kapcsolódnak a kulturális teljesítmények is.

Így az agyunk időablakának fejlettsége, integrációs képessége szerinti két véglet, hogy küzdhet az egyén zavarral, míg a másik alapján úgynevezett multitasking-ként éli meg az információk áramlását; nevezhetjuk úgy is, hogy az információáramlásban úszni tudók és az ezzel a készséggel nem rendelkezők közötti szakadék éppen olyan mély lesz, mint manapság a digitális írástudók és az analfabéták között. Ezek alapján el lehet gondolkodni, hogy a digitális esély és esélyegyenlőtlenség kérdése csak a hozzáférésen múlik? ... vagy a születésünk determinál az információ szegénységhez, illetve gazdagsághoz.

Itt említeném meg azt is, hogy 2011-ben a memóriafolyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter kapta az „agykutatók Nobel-díját” (Rutgers Egyetem, MTA Kísérleti Orvostudományi Intézet, Oxfordi Egyetem), olyan agyterületen, ahol a tanulás és az emlékezés a kulcsfontosságú.

Élmény, kaland és adrenalin


Az előtérbe kerülő multitasking jelenség és az élményorientáltság között összefüggést vélek; és erre számos üzletág épül; például az élményipar és szegmensei kínálnak "hasznos és haszontalan" élményeket. Kiragadok néhány példát, olyan honlapokat, amelyek kínálják élményprogramjaikat az internet révén és által. Szakosodott élménynavigátorok és élmény webáruházak kínálják programjaikat és portékáikat:

  • ÉLMÉNY WEBÁRUHÁZ oldalon az adott téma mestereit lehet pár órára kibérelni, akik csak veled foglalkoznak, minden kérdésedre válaszolnak és megtanítanak arra, amit ők már tudnak. Itt az oldalon a webáruházakban megszokott módon vásárolhat különleges, hasznos élményeket magának és szeretteinek, melyeket a legnagyobb gondossággal igyekeztek összeállítani.
  • ÉLMÉNYNAVIGÁTOR, portál szabadidős és utazási ajánlatokkal, olyan látnivalók, fesztiválok, események, szálláshelyek programcsomag ajánlatai, garantált és fakultatív programokat ajánl, ami élményalapú. Ötletek, tippek, javaslatok, ajánlatok pihenéshez, kikapcsolódáshoz, üdüléshez, szabadsághoz. Keresési és választási lehetőség érdeklődés, témák és úti célok szerint, élménnyel teli kínálatok.

e-Etikett másként


Az élményvilág és élmény-orientáltság nem jelenti azt, hogy mindent szabad. Ezt a társadalom iránt felelősséget érzők is felmérték. Az e-Etikett mint honlap, olyan céllal jött létre, amely segít eligazodni az elektronikus világban. Ennek a digitális ajánlásgyűjteménynek a kezdeményezője a Magyar Telekom volt. Az eetikett.hu domain regisztrációja 2010. november 11.06-án történt meg, majd ugyanezen hónapban kerekasztal beszélgetést kezdeményezett és tartott oktatók, kutatók, művészek és újságírók, bloggerek, protokollszakértők részvételével, illetve bevonásával. (A képgaléria fotóin felismerni véltem Ollé tanár urat is, bár a gesztusai kicsit megzavartak. Érdemes azt is végig nézni, hogy kit tekint e kérdésben szakértőnek a cég! A szakértők listája megtalálható: http://www.eetikett.hu/szakertoink)

A 24 szakértőnek az volt a feladata, hogy segítsenek megalkotni azokat a főbb iránymutatásokat, elveket, amelyek a T-Home és T-Mobile, illetve a legújabb kor eszközeihez kapcsolódnak. Ilyen volt az a kérdés is, hogy mit tölthetünk fel egy közösségi oldalra? Kell-e SMS-ben megszólítást használni? Gond-e, ha egy e-mailben helyesírási hibát ejtünk? ... és lehetne még említeni párat. Tény, hogy az új elektronikus eszközök használata szabadsággal jár, de ehhez a a szabadsághoz kell, hogy felelősség is társuljon; illetve fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a szabályokkal, amelyekre érdemes odafigyelnünk, amikor e-mailezünk, mobilozunk vagy a közösségi oldalakon írjuk meg a velünk történteket. De, mára kibővült az oldal a szinte minden jelenleg használt kommunikációs eszközre és formára, így tartalmazza még a videokonferencia, a blogok és a chatek használatával kapcsolatos digitális etikettet is. A www.eetikett.hu címen elérhető online illemtár négy témakörbe csoportosítva több mint 90 ajánlást tartalmaz; de a kezdeményezők a digitális együttélésre vonatkozó ajánlásokat gondolatébresztőnek is szánták, és az oldalra látogatók véleményét, további javaslatait várják. Az Online illemtár megalkotása nem példa nélküli, hanem a szolgáltató anyavállalatától, a Deutsche Telekomtól ered, a nemzetközi tapasztalatokat összegző anyag a www.eetiquette.com címen tekinthető meg.

Divatos tévképzetek és az oktatás


Az oktatás és tanítás válsága mindennapi vitatéma és nem csak a KONNEKT csoportban. Hangot kaptak azok a gondolatok, miszerint "az üzletre zsugorodott oktatás is teret hódít a virtuális világban." Erősödő ellentétekben nyilvánul meg, hogy elegendő-e csak olvasmányokat, képanyagokat és véleményeket közreadni és teljesen mellőzni az élő ember közvetítését.  Olyan tévképzetek kaptak szárnyra, hogy nem lehet virtuálisan formálni a jellemet vagy fejleszteni a jó ítélő- és megkülönböztető-képességet. Kritikák érik az oktatást és nevelést, hogy "elgépiesedett" és a webes oktatás nem helyettesítheti a közvetlen kapcsolatot a tanító és tanítvány között.

Nos, a két párhuzamosan futó kurzus, amely a KONNEKTivizmus web 2.0-es alkalmazásaival juttatja el a hallgatót a tanulás élményéhez, ez meglehetősen kemény követelményeket támaszt a tanulóval szemben; sőt sokan nem is képesek rá. A másik csoport aminek még "tagja" vagyok, az a Virtuális távoktatás, azt bizonyítja, hogy lehet a személyiséget formálni és fejleszteni távoktatással is; sőt mindez a tanulási folyamat egy virtuális környezetben történik. Szeretem a felfedező tanulást a virtuális térben is, így keresem a könyvtárakat, konferenciákat, amiket már másik blogbejegyzéseimben is kifejtettem; ismerkedem a vívással is .... mindez nekem élményszámba megy!

Olyannyira sikerült felkelteni az érdeklődésemet az élményalapú tanulás iránt, hogy csatlakoztam az ELTE PPK Virtuális Oktatási Környezet csoporthoz is.



Ne feledjük, hogy az élményvilág és élmény-orientáltság nem jelenti azt, hogy mindent szabad, az együttélést minden kor szabályozta! Ma már a digitális együttélésnek is vannak szabályai, amely éppen úgy hozzátartozik az értékrendünkhöz,  mint a kultúránkhoz!


Források:

Bukfenc és diszlexia - az időablakról