A következő címkéjű bejegyzések mutatása: speciális szükségletűek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: speciális szükségletűek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 17., vasárnap

e-Befogadás – Légy a részese!

A blogbejegyzésem apropóját az adja, hogy részt vettem 2012. június 14-15-én az Információs Társadalom Parlamentjén, s annak második napán az e-befogadás szekció munkájában. Az Informatika a Társadalomért Egyesület "Magyarország megújulása" című konferenciájával egy átfogó, magas szintű egyeztető fórumot hívott össze - szándéka szerint - a kormányzat, a piac, a civil- és az oktatási intézmények részvételével; az információs társadalom és a közigazgatás-szervezés legfontosabb kérdéseiről. A másik érvem a téma mellett, hogy az EU idén is két kategóriában hirdetett pályázatot és a nyertes projekteket az Európai Digitális Menetrend megvalósulását értékelő éves gyűlésen mutatják be 2012. június 21-22-én.

Az Információs Társadalom Parlamentjén civilszervezeti vezetőként vettem részt, így ebből a szempontból közelítem meg a témát. Az e-Befogadás Díjak 2012 (e-Inclusion Awards 2012) pályázati lehetőségével nem éltem; bár elkötelezett vagyok abban magánszemélyként is és teleházas civilként is, hogy információs társadalomban élek és az elmúlt húsz év gyökeres változást hozott az életemben és hoztam mások életében is a tevékenységemmel a Teleház mozgalom keretében. Így fokozott kíváncsisággal várom, hogy milyen projektek kerülnek bemutatásra a meghirdetett kategóriákban:
  • Részese vagyok-díj: Olyan magánszemélyek tapasztalatait díjazzák, akiknek az EU digitális felzárkóztatást erősítő kezdeményezései révén változott meg az életük – így munkaképességük vagy életminőségük –, és így az e-társadalom részesei lettek.
  • Légy a részese-díj, az e-Befogadás bajnokainak: Olyan személyeknek ítélik oda, akik saját vállalataiknál, illetve a szervezetüknél a digitális szolidaritás megvalósulásán dolgoznak vagy dolgoztak. A Légy a részese – az e-Befogadás bajnoka-díj pályázható mind a magán-, mind a köz- és a civil szféra szervezetei számára.

Lássuk csak, kinek és mit jelent az  e-befogadás?! 

 

Az Információs Társadalom Parlament  Szekciója

 

Az Információs Társadalom Parlament szekció ülésén elhangzott Dr. Huszty Gábortól a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület elnökétől, hogy ha szó esik az e-befogadásról, akkor szólnunk kell az e-kirekesztésről is, hiszen ők vannak a "szakadék túlsó partján". 

Szuhai Mihály, a vakok és gyengén látók számára is elérhető, akadálymentes on-line ügyintézés lehetőségét kérte, hiszen megvan a speciális szükségletükre az igény és kellően motiváltak is arra, hogy az IKT eszközökkel intézzenek mindent az életminőségük javítása érdekében. Megemlítésre került, hogy a jogi környezet kialakítása időszerű lenne; s hogy a közbeszerzési eljárások keretében csak olyan honlapok és elektronikus adatbázisok készülhessenek, amelyek az állampolgároknak egyenlő esélyeket biztosítanak. Ehhez negatív példaként említették az e-népszámlálás, amit nem lehetett akadálymentesen használni.

A szekció körében nagy vitát váltott ki az internet technológiai hozzáférése, azaz a technológia eljuttatása a lefedetlen területekre. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az e-befogadás kérdésében jelentős súllyal bír ez a feltétel. De egyben félreértéseket és a megosztottságot is hozott a felvetés, mivel ez azt is jelentette, hogy vannak fehér és szürke területek (nincs definiálva, ezek mit jelentenek). Továbbá az is, hogy a hozzáférés az nem minden esetben jelenti a szélessávú hozzáférést, hiszen a sávszélesség behatárolja az igénybevételt is.

Dr. Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság alelnöke ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a hitvitát az okozza, hogy mi a szélessáv vagy milyen tartalmakat lehet elérni a különböző sávszélességek definiálása esetén, tekintettel arra, hogy a tendencia a "hang"-tól az adatcentrikusság felé mozdul, amely szélesebb sávigényű. Mivel a kínálati oldal rendben lévőnek mondható, amelyhez azért az állami felelősségvállalás is hozzájárult; a keresleti oldal élénkítése szükséges.

Az "élénkítés" varázsszóként hangzott el a hatóság alelnökének kijelentése, amihez a résztvevők azonnal "jó megoldásokkal" szolgáltak. Így állt első példaként a Digitális Híd Kistelepüléseken rendezvények, amelynek célja az elmaradott, alacsony lélekszámú települések lakóinak tanítása, hogy mire használható az internet, és az hogyan tudja az ő életüket könnyebbé tenni. Így a program iránt érdeklődőket Magyar Telekomos önkéntesek segítették, mégpedig személyre szabott tanácsadással. A program fő fókuszpontjai a kistelepülések, ahol az információs és kommunikáció felzárkózás segítheti elő a helyi és regionális fejlődést.

A másik említésre méltó példa a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár "Olvasásfejlesztési – médiaismereti foglalkozássorozat könyvtári környezetben" című projektje során három korosztály (alsós és felsős gyerekek, illetve szüleik) kerül megszólításra. Gyenes Éva, a könyvtár képviseletében elmondta, hogy a foglalkozás-sorozatnak kettős eredménye ért el, egyrészt sikerült számos gyerekkel és szülővel közvetlen kapcsolatot kiépíteni, és jelentősen fejleszteni tudásukat ezen a fontos, de számos hiányossággal bíró területen. Másrészről az elméleti anyagot gyakorlatban és élesben tesztelhették, rengeteg tapasztalatot szerezve.

Az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézete a gyakorló általános iskolájában egy új szemléletű módszertani kísérlet keretében táblagépeket adott eszközként az egyik 8. osztály minden diákjának, illetve az őket tanító pedagógusoknak; biztosítva ezáltal az elektronikus tanulási környezetet is, a nehéz iskolatáskát felváltva ezzel a megoldással. Erről a programról az Intézet munkatársa, Lengyelné Molnár Tünde főiskolai docens számolt be.

A Miskolci Egyetem ellenpéldával szolgált a résztvevőknek, miszerint a hallgatók egyáltalán nem boldogulnak az IKT eszközökkel a digitális világban; ezzel nyíltan felvetve a problémát, hogy tulajdonképpen a "beleszületettség" nem jár "előjogokkal" és nem képes az egyetemi hallgató a tudatos IKT használatra a digitális környezetben. Súlyos szavak! De, ez a 2012-es jelenség még mindig megerősíti Fehér Péter és Hornyák Judit  2010-es Netgenerációs kutatását, miszerint az új nemzedék nincs felvértezve a digitális világ kompetenciáival. Továbbra is kérdés marad, hogy a "lehet-e, tudja-e vagy akarja-e az oktatáspolitika befolyásolni az említett folyamatokat? Milyen következményekkel jár ezen fiatalok megjelenése a felsőoktatásban, illetve a munkaerőpiacon? Épülhet-e a sokat emlegetett „tudásalapú társadalom” ezekre az ingatagnak látszó alapokra, vagy ennél komolyabb alapozásra lenne szüksége?" (Fehér-Hornyák, 2010)



Oroján Sándor, FIDESZ, Infokommunikációs Munkacsoport ügyvivője vetette fel a kérdést, hogy "Van-e realitása a távmunkának?" - Erre elsőként Forgács Judit, HR igazgató, IT Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója fejtette ki válaszát, hogy nem minden munkakör alkalmas távmunkavégzésre és elsősorban a jogszabályi környezet és a munkáltatót terhelő felelősséget említette hátrányként, hiszen pl. mi a helyzet a munkahelyi baleset kártérítési kötelezettségével.

Majd Jakab Áron, a BellResearch munkatársa a 2010. június 8-i "Távmunka: igen, bevált" heti elemzésre hívta fel a résztvevők figyelmét, amely arra a kérdésre adott választ, hogyan vált be a távmunka bevezetése. Kutatási eredményeik szerint "Jól teljesít a távmunka a hazai cégeknél - ahol bevezetésre került, általában beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A vezetők legfőbb elvárása a munkavégzés hatékonyságának és minőségének növelése, a költségek csökkentése és az ingázás megszüntetése." A megkérdezett cégek 87%-a mondott "igen"-t arra, hogy ez a munkavégzési forma náluk bevált.


Az Európai Bizottság

 

Az e-befogadás az Európai Bizottság felzárkóztatási akciója, amit azért indított, hogy a leszakadók, a hátrányos helyzetű csoportok digitális írástudása növekedjen, vagyis Légy a részese!   („e-Inclusion, be part of it!”).

Tekintsünk vissza néhány évet! Mikor is került először hangsúly erre problémára, hogy az digitális írástudatlanság számának csökkentése komoly intézkedéseket igényel?! Az Országgyűlés a 2008-as évet  Magyarországon az e-befogadás évévé nyilvánította. Ugyanezzel a 110/2008. számú OGY határozattal a Kormány előírta, hogy az Uniós átlagot meghaladó mértékű digitális szakadék orvoslása közérdek, közfeladat, közcél. Ezen célok megvalósítására forrásokat kell biztosítani, továbbá a kormányzat széles körben vizsgálja meg, hol van szükség a fejlesztésekre. A vizsgálatnak arra is ki kellett terjednie, hogy melyek azok a feladatok, amelyek a közigazgatás eszközrendszerével oldhatóak meg, s melyek azok, amelyeket a civil szervezetek és a gazdasági vállalkozások hatékonyabban végezhetnek el.

Az eEurope program tanácsadó testülete (eEurope Advisory Group) az e-befogadás fogalmát a következőképpen határozta meg (Kaplan, 2005):

„Az e-befogadás (e-Inclusion) az egyének és csoportok hatékony részvételét jelenti a tudásalapú társadalom és gazdaság valamennyi dimenziójában, az IKT-hoz való hozzáférés révén. (...) Továbbá az e-befogadás annak a mértékére utal, amennyire az IKT hozzájárul az egyenlőség megteremtéséhez és a részvétel elősegítéséhez a társadalom valamennyi szintjén. (…) A digitális megosztottság mértéke jellemzi azt a szakadékot, ami fennáll azok között, akik az információs és tudásalapú társadalom életében való teljes értékű részvételre képesek, illetve nem képesek.”

Ezek a szavak összecsengnek azzal a cselekvési tervvel, amelyet a magyarországi digitális megújulási programként tartanak számon a 2010-2014-es időszakra.

Digitális Megújulás Cselekvési Terv, 2010.

 


„Aki a közeljövőben nem kezdi el megtanulni, elsajátítani az IKT eszközök és szolgáltatások használatát és nem fejleszti a segítségükkel megszerezhető információk feldolgozásának képességét, vagy nincs lehetősége erre, az digitálisan írástudatlan marad. Ennek a digitális írástudatlanságnak a felszámolása a következő néhány év egyik legfontosabb célkitűzése. (…)”


Más megközelítésből már ez év folyamán készítettem egy webinár előadást a Digitális esélyegyenlőség címmel az Információtudomány és média 21.században című kurzushoz, amelyben Magyarország digitális írástudásának helyét kerestem az EU-s ranglistán.






Az Információs Társadalom Parlamentjének felvetett témái és problémafeltárása teljes mértékben összhangban voltak az eEurope program megközelítéseivel, csakhogy azóta eltelt már 7 év, s akárhogy számolom a magyarországi az e-befogadás éve óta is 5 esztendő telt el és a kitűzött célok, a digitális szakadék csökkentésére tett törekvések és programok még mindig nem értek el a kívánt eredményt, azaz elmaradnak az Európai Uniós átlagtól.

Az NRC kutatása Internetpenetráció riport 2011/Q3 szerint 2011-ben a magyar 15-69 éves lakosságon belül az internet-penetráció elérte a 60 százalékot, ez összefüggésben van azzal, hogy ma már 93 százalék az otthoni internetezők aránya.

A Netkutatások.hu 2012. áprilisban kiadott felmérési eredményei alapján az EU-ban az internet-penetráció 72 %-ot átlagot mutat, ebben Magyarország 65%-os mutatót ért el. Az EU TOP10 ország az internet-penetráció szerint: Svédország 93 %, Luxemburg 91 %, Hollandia 90 %, Finnország 89 %, Dánia 89 %, Nagy-Britannia 84 %, Németország 83 %, Belgium 81 %, Szlovákia 79 %, Észtország 78 %.


A fenti eredmények alapján Magyarország még nem érte el az e-Befogadás-ban az EU átlagát, volt tehát létjogosultsága az Információs Társadalom Parlamentjének. A szekció ülésen azonban hiányoltam a sokat emlegetett végpontok (e-Pontok, teleházak, közművelődési intézmények) képviselőit, hogy reprezentatív módon tudtak volna bemutatkozni azok a civilek (szervezetek, könyvtárosok, IT-mentorok, e-asszisztensek), akik nélkül a keresleti oldal nem tud megerősödni. Így a társadalmi egyeztetés ezen civilek nélkül, a forprofit és a kormányzati szférák között zajlott.

Források:
e-Befogadás az információs társadalomban (2007)
Fehér Péter-Hornyák Judit: Netgeneráció 2010.
Digitális Megújulás Cselekvési Terv, 2010.

2012. május 13., vasárnap

Digitális eszközök a speciális szükségletű (fogyatékos) személyek oktatásában 1.




A fogyatékkal élőkön jogszabályok sokaságával igyekeznek segíteni miközben a digitális szakadék egyre leküzdhetetlenebb akadályt jelent a  hátrányos helyzetű társadalmi csoportok  számára, már-már úgy tűnik, hogy a hazai és nemzetközi szabályozás nem képes áthidalni a problémákat.




A kurzus során már írtam a digitális esélyegyenlőtlenségről, úgy került szóba, mint az információhoz hozzáférés és úgy is mint a szükséges kompetenciák hiányában nem elérhető az egyén számára a digitális világ kultúrája. Így ezekben az esetekben a kérdésre adott válaszaim a közösségi hozzáférési helyek és a e-Készség program üzenete volt. A digitális esélyegyenlőség és egyenlőtlenségek kérdésének megértéséhez korábbi bejegyzésemben a törvényi szabályozásból indultam:

"Az esélyegyenlőség egy olyan általános alapelv, amelynek leglényegesebb szempontjai az Európai Közösség alapító egyezményének 6. cikkelyében (tilalom nemzeti hovatartozás miatti diszkriminációról) valamint a 119.cikkelyében (a nők és férfiak egyenlő bérezése) vannak lefektetve. Ezek az alapelvek minden területen alkalmazandók, különös tekintettel a gazdasági, társadalmi, kulturális és családi életre. Ahhoz, hogy az esélyegyenlőség elve a gyakorlatban is érvényesülhessen, szükség lehet ún. pozitív megkülönböztető intézkedésekre is." 

Majd az esélyegyenlőség előmozdításáról szól a 2003. évi CXXV. törvény. A 31. § (1) bekezdése szerint: "A község, a város és a főváros kerületeinek önkormányzata (a továbbiakban: települési önkormányzat) ötévente öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot fogadott el." Folytatva a hivatkozott szakasz (2) bekezdése kitér arra, hogy mely csoportok és milyen területen kerültek meghatározásra: "A helyi esélyegyenlőségi programban helyzetelemzést kell készíteni a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok - különös tekintettel:
- a nők, 
- a mélyszegénységben élők, 
- a romák, 
- a fogyatékkal élő személyek, valamint 
- a gyermekek és 
- az idősek csoportjára 
- oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális helyzetéről, illetve a helyzetelemzésen alapuló intézkedési tervben meg kell határozni a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket.

A speciális szükségletű emberek


A kép forrása
- Látássérültek: Vakok, Gyengénlátók (és aliglátók), Színtévesztők, színvakok
- Hallássérültek, illetve siketek
- Mozgássérültek
- Problémás életkorúak (idősek, gyerekek)
- Értelmi fogyatékosok
- Diszlexiások (és diszgráfiások)
- (Fényérzékeny) epilepsziában szenvedők
- Kulturálisan elszigetelt emberek


...egyenlő esélyű hozzáférést mindenkinek?


Nézzük csak sorban, hogyan is állok én ehhez a helyzetez! Előadásom a Digitális esélyegyenlőségről meghallgatható itt Az "Innovatív pedagógiai módszerek a roma gyerekek nevelésében, oktatásába" című pályázaton elnyert programot a helyi cigány érdekvédelmi szervezettel és a kisebbségi önkormányzattal együttműködve, mint civil alapú Teleház valósítottuk meg, a program bemutatója elérhető a blogomban. Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének (2012) a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve (2010) és az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve (2011) örökségére kellene építkeznie, és ezért támogatni kell a szinergiákat ezen európai évek és az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve (2012) ("az európai év") között.

Nemzetközi jogszabályi keretek és kapcsolódó jogszabályok


Az Európai Unió 2007. évi 738. számú közleményében deklarálta azokat a legfontosabb szakmai irányokat, amelyeket követve a tagállamok elõsegíthetik a fogyatékos emberek társadalmi inklúzióját. A dokumentum a 2009-2010. évek horizontális feladataként nevezi meg a termékek, szolgáltatások és az infrastruktúra akadálymentesítését, s ezáltal a különféle szolgáltatásokhoz történõ egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását. A korábbiaktól eltérő módon azonban szinte minden fejlesztést az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésének rendel alá: így például a munkaerõ-piaci integráció támogatását, a Bizottság fogyatékosügyre vonatkozó elemzõ kapacitásának a megszilárdítását is (European Commission, 2007). 

Az Európai Parlament Fogyatékosügyi Csoportjának tagjai 2009-ben megalkotott munkatervükben kiemelt helyen foglalkoznak a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő esélyű hozzáférés biztosításának kérdésével mint a fogyatékos emberek társadalmi inklúzióját erõsen meghatározó tényezővel. A magyar EP képviselő vezette csoport céljavolt, hogy az Európai Parlament adjon mindenki számára mintát a tekintetben, hogy miképpen kell és lehet hozzáférést adni az épített környezethez, a különféle egyeztetéseken és tárgyalásokon zajló kommunikációhoz, valamint az elektronikus információtartalmakhoz (Disability Intergroup, 2009).

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv című dokumentum 9. cikkében nyilatkozik az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításának ügyéről. Míg a Magyarország által a 2007. évi XCII. törvénnyel ratifikált egyezmény alapján a részes államoknak biztosítaniuk szükséges a fogyatékos emberek számára a fizikai környezethez, a közlekedéshez, az információhoz és kommunikációhoz – beleértve az információs és kommunikációs technológiákat és rendszereket –, valamint más, nyilvánosan hozzáférhető vagy rendelkezésre álló lehetõségekhez, szolgáltatásokhoz a hozzáférést, mind városi, mind vidéki területeken. Ez egyrészt a különféle akadályok és korlátok azonosítását, másrészt pedig ezek lebontását, felszámolását jelenti. 

Az új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat 4.2 része a közszolgáltatásokhoz történõ egyenlő hozzáférés biztosításának kulcsterületeire hívja fel a figyelmet. Ennek alapján az épített környezet akadálymentesítése körében prioritásként kell meghatározni a központi költségvetési szervek tulajdonában, kezelésében és vagyonkezelésében lévő épületek akadálymentesítését. Az önkormányzati tulajdonban, kezelésben vagy vagyonkezelésben lévõ épületek esetében prioritásként kell kezelni az egészségügyi, szociális és munkaügyi intézmények teljes akadálymentessé tételét és azokban az információhoz jutást (tájékoztató táblák, hangjelzések stb.). A nevelési és nevelési-oktatási intézmények esetében legalább arra kell törekedni, hogy kistérségenként – a lakóhelyhez közel, elérhetõ távolságban – legyen legalább 1 akadálymentes óvoda, iskola.

Konkrét lépéseket ír elő a dokumentum


  • minimális szabványokat és irányelveket szükséges létrehozni, hatályba léptetni és a végrehajtásukat ellenőrizni annak érdekében, hogy a nyilvánosság számára nyitva és rendelkezésre álló létesítmények és szolgáltatások hozzáférhetők legyenek;
  • intézkedéseket kell hozni annak elősegítésére, hogy a nyilvánosság számára nyitva és rendelkezésre álló létesítményeket és szolgáltatásokat kínáló magánjogi jogalanyok figyelembe vegyék a hozzáférhetőség valamennyi aspektusát;
  • képzéseket kell támogatni az érdekelt felek számára az egyenlő esélyű hozzáférés kérdéseiről;
  • Braille, illetve könnyen érthetõ és olvasható jelzéseket kell biztosítani az épületekben és más, a nyilvánosság számára nyitva és rendelkezésre álló létesítményekben;
  • segítő személyeket (például szakképzett jelnyelvi tolmácsot) és egyéb közvetítő eszközöket (például útmutatókat és felolvasóprogramokat) szükséges biztosítani annak érdekében, hogy a nyilvánosság számára nyitva és rendelkezésre álló létesítmények és szolgáltatások hozzáférhetõk legyenek;
  • az új információs és kommunikációs technológiák (ideértve az Internetet is) tervezésébe, fejlesztésébe be kell vonni fogyatékos embereket, annak érdekében, hogy minél alacsonyabb költséggel tudjunk ezekhez a rendszerekhez hozzáférhetőséget biztosítani.
A magyarországi az EU-s csatlakozás időszakában merült fel az akadálymentes weboldalak létrehozása. Így kezdett elterjedni a vakbarát honlaplap is, amit eleinte nehezen értettem, első hallásra azt gondoltam, 'beszélő' honlap lehet csak, hiszen a vakok nem látnak; tévedtem. A weblapok akadálymentesítése éppen úgy lelassult, mint az intézményeké. Hiszen nem is olyan egyszerű ezek átalakítása; és vajon a látogatók számából ezt hogyan is lehetne megállapítani, lenne-e rá igény és van-e szükséglet; megéri-e a befektetés; sajnos ehhez is kapcsolódik a pénzkérdés. Ahhoz, hogy megértsük az akadálymentesség elveit, célszerű kezdetben a miértet megismerni és megérteni. Hogyan böngésznek a fogyatékkal élő emberek?

Nos, általában az érzékszervi hiányosságokat lehet leküzdeni bizonyos segítő technológiák alkalmazásával. Ilyen a képernyőolvasó programok a beszélők, beszédszintetizátorok, Braille megjelenítő eszközök, betűméret növelők, nagyítók, nagyméretű kijelzők, speciális mutatóeszközök (mutatópálcák, szemmozgást követő eszközök stb.), billentyűzetek (pl. túlmozgást korrigáló feltéttel), képernyőn megjelenő billentyűzetek, gépelést segítő eszközök; némelyike segítheti az értelmi fogyatékosok és más nem érzékszervi fogyatékossággal élő embertársaink böngészőhasználatát is.

A közszolgáltatásokhoz történő egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása alapvetően befolyásolja a fogyatékos emberek társadalmi inklúziójának a kérdését, lehetőségeit – legyen szó közoktatásról, munkaerőpiacról vagy szociális rehabilitációról. A közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférését a legmodernebb információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával is segíteni kell, felszámolva ezáltal a fogyatékos személyek digitális írástudatlanságát is.

Források:


Ajánlott oldalak:

Szociálpolitika, foglalkoztatás és esélyegyenlőség
Akadálymentes weboldalak