Tanulói szerep és tanulási stratégia távoktatási környezetben

Tanulószerep, avagy az önszabályozó tanulás kompetencia alapokon

A május 2-án elhangzott előadáshoz tartozó feladat a következő: képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és egy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni. Ne feledjék, hogy a közösen szerkesztett prezentációval legfeljebb 15-20 percük lesz a bemutatóra és a megbeszélésre, vagyis rövid, de érdemi összehasonlítást bemutató prezentációt érdemes szerkeszteni. A két témával kapcsolatos blogbejegyzés praktikusan a két közös prezentáció beágyazásából áll, ezt kiegészítve néhány mondatos személyes megjegyzéssel.

A kurzus kezdetén készítettem egy bejegyzést: Tundy hipotézisei a 2012. február 22-i előadás előttcímmel. A 3. feltevésem megfogalmazása így szólt: "Az információs társadalom egy olyan demokratikus társadalom, amelyben megteremtődik a széleskörű interaktív kommunikáció; ami alapja a közösségi részvételnek." - bizonyítottnak látszik.

A 21. századi ISTE kompetenciák

A kép forrás

Az ISTE által megfogalmazott tanulói digitális kompetenciák:

1. kreativitás és innováció, a tudáskonstrukcióhoz
2. kommunikáció és kollaboráció, a tudásmegosztáshoz
3. kritikai gondolkodás, a problémamegoldáshoz
4. kutatás és információmenezsment, az információgazdálkodáshoz
5. digitális állampolgárság, etikus és demokratikus magatartáshoz
6. technológiai műveltség, az alkalmazásokhoz

Az önszabályozó tanulás

• alkalmazni a meglévő tudást, úgy hogy új ötletek, termékek vagy folyamatok jöjjenek létre
• önálló, személyes vagy csoportos véleménynyilvánítás
• modellek és szimulációk használata, feltárása, komplex rendszerek és kérdések megoldása
• tendenciák, lehetőségek és prognózisok összefüggéseinek átlátása

Kuhl (2000) szerint különböző kontroll-mechanizmusok, illetve céltörekvések befolyásolása: 

− figyelmi és intenciós kontroll (attention, intention): a törekvés fenntartására irányul, szelektíven aktiválja a cselekvéssel kapcsolatos tudást, és szelektál a külső információk között; 

− motivációs és érzelmi kontroll (motivation, emotion): mindkét folyamat visszavonja azokat az érzelmi állapotokat, amelyek meggátolnák a hatékonyságot és olyan cselekvésre vonatkozó emóciókat idéznek elő, amelyek növelik a kezdeti intenció fokát; 

− cselekvés kontroll (action control): elnyomja azokat az impulzusokat, amelyek az intenciót meggátolnák; 

− akarati kontroll (volitional control): a célok fenntartásáért felelős a szórakozottság és a versengő cselekvési tendenciák ellen, illetve a törekvés kikapcsolása ellen. 

A kép forrása

Az ISTE által megfogalmazott tanári kompetenciák:

1. a tanulók tanulásának és kreativitásának inspirálása és facilitálása
2. tanulók tanulási tapasztalatának tervezése és fejlesztése, értékelés
3. modellezik és mutatják a digitális korszak munka és tanulási folyamatait
4. digitális állampolgárság és felelősség támogatása és modellezése-formálódó digitális kultúra megértése és ennek megfelelő magatartás
5. legyenek részesei a szakmai fejlődésnek iskolai és szakmai közösség támogatása, eszközök és források hatékony felhasználása

Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák

Az Európai Tanács referencia kerete avagy az alapkészségektől a kulcskompetenciákig – a munka háttere

Anyanyelvi kommunikáció

A kommunikáció a gondolatok, érzések és tények szóbeli és írásbeli formában történő kifejezésének és értelmezésének képessége (szövegértés, beszéd, olvasás és írás), valamint a megfelelő módon történő nyelvi érintkezés képessége a társadalmi és kulturális kontextusok teljes skáláján – az oktatásban és képzésben, a munkahelyen, otthon és a szabadidőben. 

Idegen nyelvi kommunikáció

Az idegen nyelvi kommunikáció nagyjából ugyanazokat a fő területeket öleli fel, mint az anyanyelvi kommunikáció: a gondolatok, érzések és tények szóban és írásban történő megértésének, kifejezésének és értelmezésének alapja (szövegértés, beszéd, olvasás és írás) a társadalmi kontextusok megfelelő skáláján – a munkahelyen, otthon, a szabadidőben, az oktatásban és képzésben – az egyén igényei vagy szükségletei szerint. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan készségeket is igényel, mint a közvetítéshez és a kultúrák közötti megértéshez kapcsolódó készségek. A nyelvtudás foka a négy dimenzióban, a különböző nyelveken, valamint az egyén nyelvi környezetétől és örökségétől függően eltérő lehet. 

Matematikai, természettudományi és technológiai kompetenciák

A matematikai kompetencia magában foglalja az összeadás, kivonás, szorzás, osztás, a százalékok és a törtek használatát fejben és írásban végzett számítások során, különféle mindennapi problémák megoldása céljából. A hangsúly inkább a folyamaton, mint annak kimenetén van, azaz inkább a tevékenységen, mint az ismereteken. A természettudományi kompetencia a természeti világ magyarázatára szolgáló ismeretek és módszerek használatára való képesség és hajlam. A technológiai kompetencia ennek a tudásnak és módszertannak az értő alkalmazása akkor, amikor az ember a természeti környezetet felismert igényeinek vagy szükségleteinek megfelelően átalakítja. 

Digitális kompetencia

A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során. E kompetencia a logikus és kritikus gondolkodáshoz, a magas szintű információkezelési készségekhez és a fejlett kommunikációs készségekhez kapcsolódik. Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten a multimédiás technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét foglalják magukban. 

A tanulás tanulása

A „tanulás tanulása” a saját tanulás önállóan és csoportban történő szervezésének és szabályozásának a képességét foglalja magában. Részét képezi a hatékony időbeosztás, a problémamegoldás, az új tudás elsajátításának, feldolgozásának, értékelésének és beépítésének, valamint az új ismeretek és készségek különböző kontextusokban – otthon, a munkahelyen, oktatásban és képzésben – történő alkalmazásának a képessége. Általánosabban fogalmazva a tanulás tanulása erőteljesen befolyásolja, hogy az egyén mennyire képes saját szakmai pályafutásának irányítására. 

Személyközi és állampolgári kompetenciák

A személyközi kompetenciákhoz tartoznak mindazok a viselkedésformák, amelyeket az egyénnek el kell sajátítania ahhoz, hogy képes legyen hatékony és konstruktív módon részt venni a társadalmi életben, és szükség esetén meg tudja oldani a konfliktusokat. A személyközi készségek nélkülözhetetlenek a hatékony személyes és csoportos érintkezéshez, és mind a köz-, mind a magánéletben alkalmazhatók. 

Vállalkozói kompetencia

A vállalkozói kompetenciának egy aktív és egy passzív összetevője van. Magában foglalja egyrészt a változás kiváltására való törekvést, másrészt a külső tényezők által kiváltott újítások elfogadásának, támogatásának és alkalmazásának a képességét. A vállalkozói kompetencia része az egyén felelőssége saját – pozitív és negatív – cselekedetei iránt, a stratégiai szemléletmód kialakítása, a célok kitűzése és elérése, valamint a sikerorientáltság. 

Kulturális kompetencia 

A 'kulturális kompetencia' a gondolatok, élmények és érzések különféle módon – többek között zene, tánc, irodalom, szobrászat és festészet – történő kreatív kifejezésének fontosságát foglalja magában.

A 21. századi információs társadalmában a tanulószerep teljesen megváltozik és az életen át tartó tanulási folyamat során az egyénben kialakul egyfajta önszabályozás, amely a képességek és készségek, valamint a tanulási attitűdök (stratégiák) fejlesztése által valósul meg és jön létre maga a tanulás.

Forrás: 
Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák
ISTE kompetenciák
Molnár Éva: Az önszabályozó tanulás.MAGYAR  PEDAGÓGIA 102. évf. 1. szám 63–77. (2002)

Feladat 1.
Feladat 2.

Videók a blog jobb alsó sarkába kerültek beágyazásra

Konnektivizmus II.

A témahét első blogbejegyzését a kommunikáció, illetve az infokommunikáció felől, valamint társadalmi megközelítésből készítettem. Most szóljon a második blogbejegyzésem a didaktikai megközelítésről, és magáról a konnektivizmusról. Mi is a helyzet? Különböző didaktikai modellekről más esett szó a párhuzamos kurzus kapcsán, így már ott bemutatásra kerültek a didaktikai modellek, ekkor kitértünk arra, hogy az oktatási folyamatot milyen alapelvek határozzák meg. Információstársadalom és oktatás témahetén megvizsgáltuk a tanítás és tanulás új koncepcionális kereteit is. Így a 21. században az oktatási folyamat középpontjában az egész életen át tartó tanulás áll.

A vizsgálatom kiindulópontja, most is a két nagy didaktikai kérdés:
- Mit tanítsunk?
- Hogyan tanítsunk?

Mit tanítsunk?

A 'mit tanítsunk'-ra keretet a jogszabályi rendelkezések határozzák meg, azon belül pedig az intézmény pedagógiai programja, a piacképes kereslet; olykor az is megtörténik, hogy a kimenet nem piacképes. Az, hogy az adott intézmény elindíthasson egy képzést az akkreditációs folyamatok rendszerén át kell mennie. Most maradjak a felsőoktatásnál; 2012. március 1-től új Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB testület) működik a 2011. évi CCIV. felsőoktatási törvény értelmében. Az új törvény az egyes véleményezési eljárásokat (szaklétesítés, szakindítás, akkreditációk, egyetemi tanári pályázatok) azonban csak 2012. szeptember 1-től érinti, addig azok a szokásos rendben folynak. 

Hogyan tanítsunk?

Kiindulópontként az információstársadalmat tekintem, azt hogy ebben a fejlett technológiai környezetben kell megtalálni a választ. Bessemyei (2007) úgy fogalmazza meg: "A bürokratikusan, felülről szervezett, iparszerű tanítást az esetleges és informális tevékenységek rendszere, a képességek cseréje veszi át." Magát az oktatásügyet, mint szolgáltató központot úgy vázolja fel, hogy ez a szabad választás a kommunikációs hálózatok révén valósulhat meg; hogy a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni. A tanulmányban kitér arra, hogy az internet megjelenése előtt is vizionáltak hálózati tanulásról; hogy a szocializáció újra-társadalmasításának, a nyitott, önszervező ereje új utakat nyithat. 

Nézzük csak, hogyan is tanít a hagyományos pedagógiai? Elsősorban az információfeldolgozás egyéni útjaival foglalkozik. Elsőként a behaviorizmust említem, amelyt nem érdekli, hogy a belső agyi huzalozás miképpen működik. Itt az agyba küldött ingerre adott válaszok a mérvadók (lásd. "fekete doboz" elmélete). Míg a behavioristák kizárólag magatartásváltozással magyarázták a tanulási folyamatot, addig a kognitivizmus éppen ellenkezőleg; azzal foglalkozik, hogy az információfeldolgozás, vagyis maga a gondolkodás miképpen megy végbe az emberi agyban. A konstruktivizmus teljesen elhatárolja magát az előbbi kettő elmélettől, mivel a tanulók meglévő információfeldolgozási képességeit hangsúlyozza; és nem a megismerést.

Az adott téma előző bejegyzésében rámutattam, hogy a konnektivizmus két dimenziójú értelmezésében a hálózati tanulást vizsgálhatjuk egyrészt az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A fenti két bekezdés arra ösztönöz, hogy tovább foglalkozzam azzal a felvetéssel, hogy a konnektivizmusnak a hálózatosodás két dimenziójú értelmezésében melyik is a hangsúlyosabb?! Vagy a megfelelő arányú jelenlét határozza meg a tanulási módszer mibenlétét. Ha az egyénben kialakuló információkapcsolatok alapján vizsgálódom, akkor a Web 2.0-es alkalmazásokat kell górcső alá vennem. Ha az együttes tudáskonstruálás, vagy másnéven közös tudás létrehozásának aspektusát tekintem, akkor a "közös dokumentum" a fő elem, mint 'kézzelfogható' produktum; valamint annak a minőségében látom a tanulói csoport sikerét.

Castells szerint az informaciós kor alapparadigmaja a hálózatosodás és ez az "áramlások olyan tere, amely uralkodik a helyek történetileg konstruált tere fölött." Míg a tanítási és tanulási, valamint a szocializációs folyamatok egyre nagyobb része olvad be az információs technológiák által támogatott (ön)szerveződő hálózatokba, azaz hogy az „áramlások terébe”; azzal, hogy a hálózatalapú közösségi tanulás komoly feltételek meglétét feltételezi. Úgy mint, a digitális műveltséget, a tanulói produktivitás fontosságát, említhetném a vitatechnikát; W. Orsolya csoporttársam által felvetett csapatépítést; mondhatnám csoportépítésnek is; még biztosan lehetne találni néhány elemet, ami befolyásolja az eredményességünket. A konnektivizmus szerepét a csapatépítésben, abban látom, hogy milyen szervezettségi fokra jut el a csoport; valamint az elsajátítási utak és technikák meghatározák pl. hogy a közös tudáskonstruálás során hogyan készül el a közös dokumentum... egyedül vagy csapatban?

A jövő útjai

Ha a konnektivizmust, mint módszert alkalmazom, az nem csak itt és most a KONNEKT csoportban jelenik meg, hanem pl. a munkahelyi környezetben is. Tehát a konnektivizmust, nem csak tanulás-tanulására értem; hanem magára a problémamegoldásra is; team-munka. Úgy vélekedem, hogy a csoportmunka nem maradhat el a konnektivizmus módszertani elemeiből; s a tanuláselmélettéválása pedig ezért is akadozik annyira, mert rohamosan változik a környezet, az eszközök, mintha mindig átmenetben lennénk; így nehéz elméleteket alkotni, módszereket viszont könnyebb.

Meglátásom szerint a hálózati tanulás abban nyújt újat, hogy alkalmazza az infokommunikációs technológiák (IKT) tudástárolási és tudásmegosztó rendszereit és ezek a globális rendszerek nagymértékben dinamizálják a hálózatosodási folyamatokat, ez úgymond más megismerési utakat, másfajta tudásokat is generálhatnaknak. Itt szeretnék ismételten visszautalni kurzus elejét tett feltételezésemet -  Az információs társadalom olyan tudásközpontú társadalom, ahol a gazdaság információra és tudásra épül. - bebizonyosodni látom.

Bessenyei (2007) így vélekedik a konnektivizmus fejlődési lehetőségeiről: "A következő időszak fontos oktatásszociológiai, hálózatkutatási és pedagógiai kérdése marad tehát, hogy a hivatalos iskolarendszer intezmenyei miképp fogadjak be, mennyiben integrálják, vagy utasitják el ezt a jelenségvilágot, s ez a folyamat milyen tipusú konfliktusok, kompromisszumok és megoldások mentén fejlődik majd."

Bessenyei István – Szirbik Gabriella: Hálózatok, társas tudás, konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus

Konnektivizmus I.

Az utóbbi hetekben szokásommá vált, hogy az új blogbejegyzés előtt átnézem a régebbieket. A kurzus kezdetén készítettem egy bejegyzést: Tundy hipotézisei a 2012. február 22-i előadás előtt címmel. A 3. feltevésem megfogalmazása így szólt: "Az információs társadalom egy olyan demokratikus társadalom, amelyben megteremtődik a széleskörű interaktív kommunikáció; ami alapja a közösségi részvételnek." 

Az információs társadalom és a konnektivizmus

A kommunikációtudományi megközelítésben

A kommunikációtudományt két korszakra osztja meg az Internet; így megkülönböztetünk Web előtti és utáni kommunikációs korszakot. Tölgyesi János a fordulópontot az 1994-95 közötti időszakra teszi és a Web kiterjesztését "robbanásszerűnek" nevezi, és úgy fogalmazza meg mint médiát, hogy a "fellelhető kommunikációs jelenségek nem igen emlékeztettek a hagyományos tömegmédiumokkal kapcsolatban tanulmányozható" és sehol sem jelenik meg a tartalomra éhes közönség, sőt erre utaló jelek sem voltak. Tölgyesi az internet kezdeteiről így szól: "Az Internetről mint lehetséges új kommunikációs hálózatról először a 80-as évek végén esett szó, ám az ez akkor még leginkább a számítógépek használatában gyakorlott és a technikai innovációk iránt fogékony fiatal városi értelmiségi elit számára fenntartott eszköznek, illetve kommunikációs terepnek tűnt."

Itt tartom fontosnak megemlíteni a kommunikáció szerveződési szintjeit (Denis McQuail, 1987):

• Globális szint (nemzetközi kommunikáció) 
• Össztársadalmi szint (tömegkommunikáció) 
• Szervezeti szint (vállalkozások, politika) 
• Csoportközi szint (helyi szövetségek) 
• Csoportokon belüli szint (család, team, kiscsoport) 
• Személyközi vagy interperszonális szint (anya-gyerek, főnök beosztott) 
• Intraperszonális szint (információfeldolgozás, belső beszéd)

Kitérek egy kicsit az önbecsülés alakulására és a csoporton belüli konfliktusra, amelyek között összefüggést látok, hogy milyen vitatechnikát alkalmaz a csoport, illetve a tagok; amelynek eredményeképpen létrejön a közös tudás.

A kép forrása

Kommunikátor típusok (Hamachek, D.E. 1982)


Pozitív önbecsülésű személy jellemzői:
1. Feltehetően jó véleménnyel van másokról.
2. Vélhetően mások elfogadják.
3. Saját teljesítményét kedvezően ítéli meg.
4. Jól teljesít, ha figyelik: nem aggódik mások véleménye miatt.
5. Keményen teljesít azok számára, akikre magas elvárás a jellemző.
6. Hajlamos jól érezni magát olyanokkal, akiket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tart.
7. Képes megvédeni magát mások negatív véleményével szemben.

Negatív önbecsülésű személy jellemzői:
1. Feltehetően rossz véleménnyel van másokról.
2. Vélhetően mások elutasítják.
3. Saját teljesítményéről kedvezőtlen az ítélete.
4. Rosszul teljesít, ha figyelik: érzékeny a lehetséges negatív reakciókra.
5. Keményen teljesít az igénytelen, kevésbé kritikus személyek számára.
6. Fenyegettetve érzi magát olyanokkal, akiket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tart.
7. Nehezen képes megvédeni magát mások negatív véleményével szemben: könnyen befolyásolható.

Társadalomtudományi megközelítésből

Az 1980-as években még az Internetet használó "közösségek" egy sajátos városi világot képviseltek, nevezhetjük ifjúsági szubkultúrának is. Napjaink társadalmát a tudásalapú- és az információs jelzővel illetjük, melyhez nagymértékben hozzájárult a különféle információs és kommunikációs technológiák (IKT) létrejötte, használata. A technológiák fejlődésének hatására a társadalom átalakult, átváltozott, és megteremtődött  a lehetőség az új tanulási környezetek kialakulására, kialakítására is.

Castells (1997) a társadalom átalakulása felől közelítette meg az infokommunikációs technológiákat. Kijelentette, hogy a hálózat az információs korszak társadalmi struktúrája: a hatalom, a pénz, az összes információ és maga a társadalom is hálózati formában termelődik újjá. Az IKT az az eszközrendszer, melynek köszönhetően a hálózati struktúra kezelhetővé vált, a hálózatok pedig képesek gyakorlatilag mindent magukba foglalni.  

 

A konnektivizmus

A kép forrása

A konnektivizmus előzménye a szociális konstruktivizmus, azonban nem azonos az irányzat. A szociális konstruktivzmus és a konnektivizmus lényegi különbsége, hogy ez utóbbi idejében már van eszköz a kapcsolatteremtésre. (Kulcsár, 2010)

Az internet korában az információk gyors elérése, feldolgozása, továbbítása, tehát maga az információ központi szerepben helyezkedik el. Az ehhez szükséges eszközrendszert az információs és kommunikációs technológiák adják. A felgyorsult információáramlás mennyiségének hirtelen megnövekedése a tanulásra is hatást gyakorol. A felgyorsuló világ követhetősége érdekében az információk szűrését, feldolgozását is meg kell tanulni. Enélkül nem tudunk hatékonyak lenni sem a tanulásban, sem a munkánkban. 

A konnektivizmus, más néven hálózati tanulás két dimenzióban értelmezi a hálózatosodást: 

- az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, 

- másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A konnektivizmus egy újfajta tanulási szemléletként jelenik meg mindennapjainkban, amelyet Bessenyei (2007) így fogalmaz meg: „A konnektivizmus a tanulást olyan folyamatnak fogja fel, amelyben az informális, hálózatba szervezett, elektronikus eszközökkel támogatott információcsere mind nagyobb szerepet kap. A tanulás mindinkább folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenység-rendszerre válik."

Bessenyei hangsúlyozza, hogy a motiváltság lényegesen magasabb, hogy az információszerzés és feldolgozás, valamint a keresés és az értékelés együttműködő, hálózati tevékenységben valósul meg, ilyenkor az jelentősen javíthatja a tanuló tanulási hatásfokát. Hogyha a tanuló részt vesz egy, a témával foglalkozó hálózatban, akkor a tudás olyan körforgásába kerül, hogy az egyén saját tudáselemeit/tudástartalmait is megosztja, s az így összeadott tudás ismeret mégis csak egyéni tudásforrássá válik. 

A tudásalapú társadalomban nélkülözhetetlen kulcskompetenciák egyike a „tanulás tanulása”, azaz a saját tanulás önállóan és csoportban történő szervezésének és szabályozásának a képessége; amelynek részét képezi a hatékony időbeosztás, a problémamegoldás, az új tudás elsajátításának, feldolgozásának, értékelésének és beépítésének, valamint az új ismeretek és készségek különböző kontextusokban – otthon, a munkahelyen, az oktatásban és képzésben – történő alkalmazásának képessége.

Bár a konnektivizmus, mint tanulási módszer meglehetősen fiatal, tartalmaz számos új elemet, amit a hálózatosodással és az új kommunikációs formákkal tudok jellemezni, de ez az Internet nélkül elképzelhetetlen. Tartalmaz viszont olyan elemeket is a módszer, amelyek nélkül vagy hibás értelmezésben ez nem működik jól. A témaheti első bejegyzésemben a vitatechnika fontosságát emeltem ki, amelynek meglátásom szerint még hazánkban nincsen kultúrája.

Források:

Bessenyei Az e-learning és a konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus 
Lengyel Zsuzsánna: Kompetencia központú tanulás - tudásalapú szervezet 
Kiss Aranka: Kommunikációtudomány és Internet. Internet-kommunikáció
Kraicziné Szokoly Mária (2004): Felnőttképzési módszertár