Konnektivizmus II.

A témahét első blogbejegyzését a kommunikáció, illetve az infokommunikáció felől, valamint társadalmi megközelítésből készítettem. Most szóljon a második blogbejegyzésem a didaktikai megközelítésről, és magáról a konnektivizmusról. Mi is a helyzet? Különböző didaktikai modellekről más esett szó a párhuzamos kurzus kapcsán, így már ott bemutatásra kerültek a didaktikai modellek, ekkor kitértünk arra, hogy az oktatási folyamatot milyen alapelvek határozzák meg. Információstársadalom és oktatás témahetén megvizsgáltuk a tanítás és tanulás új koncepcionális kereteit is. Így a 21. században az oktatási folyamat középpontjában az egész életen át tartó tanulás áll.

A vizsgálatom kiindulópontja, most is a két nagy didaktikai kérdés:
- Mit tanítsunk?
- Hogyan tanítsunk?

Mit tanítsunk?

A 'mit tanítsunk'-ra keretet a jogszabályi rendelkezések határozzák meg, azon belül pedig az intézmény pedagógiai programja, a piacképes kereslet; olykor az is megtörténik, hogy a kimenet nem piacképes. Az, hogy az adott intézmény elindíthasson egy képzést az akkreditációs folyamatok rendszerén át kell mennie. Most maradjak a felsőoktatásnál; 2012. március 1-től új Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB testület) működik a 2011. évi CCIV. felsőoktatási törvény értelmében. Az új törvény az egyes véleményezési eljárásokat (szaklétesítés, szakindítás, akkreditációk, egyetemi tanári pályázatok) azonban csak 2012. szeptember 1-től érinti, addig azok a szokásos rendben folynak. 

Hogyan tanítsunk?

Kiindulópontként az információstársadalmat tekintem, azt hogy ebben a fejlett technológiai környezetben kell megtalálni a választ. Bessemyei (2007) úgy fogalmazza meg: "A bürokratikusan, felülről szervezett, iparszerű tanítást az esetleges és informális tevékenységek rendszere, a képességek cseréje veszi át." Magát az oktatásügyet, mint szolgáltató központot úgy vázolja fel, hogy ez a szabad választás a kommunikációs hálózatok révén valósulhat meg; hogy a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni. A tanulmányban kitér arra, hogy az internet megjelenése előtt is vizionáltak hálózati tanulásról; hogy a szocializáció újra-társadalmasításának, a nyitott, önszervező ereje új utakat nyithat. 

Nézzük csak, hogyan is tanít a hagyományos pedagógiai? Elsősorban az információfeldolgozás egyéni útjaival foglalkozik. Elsőként a behaviorizmust említem, amelyt nem érdekli, hogy a belső agyi huzalozás miképpen működik. Itt az agyba küldött ingerre adott válaszok a mérvadók (lásd. "fekete doboz" elmélete). Míg a behavioristák kizárólag magatartásváltozással magyarázták a tanulási folyamatot, addig a kognitivizmus éppen ellenkezőleg; azzal foglalkozik, hogy az információfeldolgozás, vagyis maga a gondolkodás miképpen megy végbe az emberi agyban. A konstruktivizmus teljesen elhatárolja magát az előbbi kettő elmélettől, mivel a tanulók meglévő információfeldolgozási képességeit hangsúlyozza; és nem a megismerést.

Az adott téma előző bejegyzésében rámutattam, hogy a konnektivizmus két dimenziójú értelmezésében a hálózati tanulást vizsgálhatjuk egyrészt az egyénben kialakuló információkapcsolatok tekintetében, másrészt az együttes tudáskonstruálás szintjén.

A fenti két bekezdés arra ösztönöz, hogy tovább foglalkozzam azzal a felvetéssel, hogy a konnektivizmusnak a hálózatosodás két dimenziójú értelmezésében melyik is a hangsúlyosabb?! Vagy a megfelelő arányú jelenlét határozza meg a tanulási módszer mibenlétét. Ha az egyénben kialakuló információkapcsolatok alapján vizsgálódom, akkor a Web 2.0-es alkalmazásokat kell górcső alá vennem. Ha az együttes tudáskonstruálás, vagy másnéven közös tudás létrehozásának aspektusát tekintem, akkor a "közös dokumentum" a fő elem, mint 'kézzelfogható' produktum; valamint annak a minőségében látom a tanulói csoport sikerét.

Castells szerint az informaciós kor alapparadigmaja a hálózatosodás és ez az "áramlások olyan tere, amely uralkodik a helyek történetileg konstruált tere fölött." Míg a tanítási és tanulási, valamint a szocializációs folyamatok egyre nagyobb része olvad be az információs technológiák által támogatott (ön)szerveződő hálózatokba, azaz hogy az „áramlások terébe”; azzal, hogy a hálózatalapú közösségi tanulás komoly feltételek meglétét feltételezi. Úgy mint, a digitális műveltséget, a tanulói produktivitás fontosságát, említhetném a vitatechnikát; W. Orsolya csoporttársam által felvetett csapatépítést; mondhatnám csoportépítésnek is; még biztosan lehetne találni néhány elemet, ami befolyásolja az eredményességünket. A konnektivizmus szerepét a csapatépítésben, abban látom, hogy milyen szervezettségi fokra jut el a csoport; valamint az elsajátítási utak és technikák meghatározák pl. hogy a közös tudáskonstruálás során hogyan készül el a közös dokumentum... egyedül vagy csapatban?

A jövő útjai

Ha a konnektivizmust, mint módszert alkalmazom, az nem csak itt és most a KONNEKT csoportban jelenik meg, hanem pl. a munkahelyi környezetben is. Tehát a konnektivizmust, nem csak tanulás-tanulására értem; hanem magára a problémamegoldásra is; team-munka. Úgy vélekedem, hogy a csoportmunka nem maradhat el a konnektivizmus módszertani elemeiből; s a tanuláselmélettéválása pedig ezért is akadozik annyira, mert rohamosan változik a környezet, az eszközök, mintha mindig átmenetben lennénk; így nehéz elméleteket alkotni, módszereket viszont könnyebb.

Meglátásom szerint a hálózati tanulás abban nyújt újat, hogy alkalmazza az infokommunikációs technológiák (IKT) tudástárolási és tudásmegosztó rendszereit és ezek a globális rendszerek nagymértékben dinamizálják a hálózatosodási folyamatokat, ez úgymond más megismerési utakat, másfajta tudásokat is generálhatnaknak. Itt szeretnék ismételten visszautalni kurzus elejét tett feltételezésemet -  Az információs társadalom olyan tudásközpontú társadalom, ahol a gazdaság információra és tudásra épül. - bebizonyosodni látom.

Bessenyei (2007) így vélekedik a konnektivizmus fejlődési lehetőségeiről: "A következő időszak fontos oktatásszociológiai, hálózatkutatási és pedagógiai kérdése marad tehát, hogy a hivatalos iskolarendszer intezmenyei miképp fogadjak be, mennyiben integrálják, vagy utasitják el ezt a jelenségvilágot, s ez a folyamat milyen tipusú konfliktusok, kompromisszumok és megoldások mentén fejlődik majd."

Bessenyei István – Szirbik Gabriella: Hálózatok, társas tudás, konnektivizmus
Bessenyei István (2007): Az e- learning 2.0 és a konnektivizmus